Molnár Zsolt Churchillhez hasonlította Horn Gyulát

Szerinte mint ahogy Winston Churchillről sem azt kell kiemelni, hogy íreket mészárolt le, úgy Horn Gyulát sem karhatalmi múltja alapján kell megítélni.

2023. május 8., 16:00

Szerző:

El a kezekkel Horn Gyula emlékétől! címmel adott ki közleményt az MSZP. Molnár Zsolt, a párt országgyűlési képviselője ebben úgy fogalmazott: „Tény, hogy '56-ban Horn Gyula nem a jó oldalon állt, azonban Winston Churchill miniszterelnökre sem az »írek mészárosaként« emlékezünk, ahogy George Washington elnökkel kapcsolatosan sem a rabszolgatartás kerül elő, idősebb Antall Józsefre sem a Rákosi-korszak parlamentjében eltöltött négy éve alapján emlékezünk, és Bajcsy-Zsilinszky Endre esetében sem a fajvédő elmélet terjesztése kerül elő.”

Molnár Zsolt arra reagált a közleménnyel, hogy a budapesti kormányhivatal továbbra is meg akarja változtatni a 13. kerületi Horn Gyula sétány nevét, amit a szocialisták semmi szín alatt nem szeretnének hagyni.

Ezért arra kérik a kormányt Horn Gyula életútját is komplexen kezeljék és törődjenek bele, hogy ezt a küzdelmet elvesztették. Hangsúlyozta azt is a párt, hogy álláspontjuk szerint „a Horn Gyula elleni gyalázatos akció már hónapok óta zajlik, az illetékes önkormányzatok meghozták az ezzel kapcsolatos döntésüket, egy tisztességesen működő kormánynak pedig nem kellene beleavatkoznia egy demokratikus eljárásba.”

(Kiemelt képünkön Molnár Zsolt magyar jogász, politikus, Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője. Fotó: Dimény András)