Engedély nélkül nyerte el a MOL a 35 évre szóló hulladékkoncessziót

Laphírek szerint nincs nyoma annak, hogy a szükséges környezetvédelmi, illetve fémkereskedelmi engedélyeket beszerezte volna a MOL, de a cég ezt nem is tagadja.

2023. június 7., 11:05

Szerző:

Úgy nyerte el 35 évre a hulladékkoncessziót a MOL, hogy engedélyre sem volt szüksége – írta meg a 24.hu, kiemelve, hogy júliustól a százszázalékos MOL-tulajdonban lévő MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. lesz a felelős Magyarországon évi mintegy 5 millió tonna települési szilárdhulladék begyűjtéséért és kezeléséért, 2058-ig. 

A koncessziós szerződés szerint tavaly december 31-éig kellett megszerezniük a hulladékkezeléshez szükséges engedélyeket, ezek híján érvénytelenné vált volna a koncessziós szerződés. A határidő már jócskán letelt, de sem a MOL, sem a MOHU nevére rákeresve sem találhatók az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszerben (OKIR) a hulladékkezeléshez szükséges engedélyek. 

A 24.hu felkereste ezzel kapcsolatban az érintett céget és azt választ kapták, hogy a szükséges (környezetvédelmi, illetve fémkereskedelmi) engedélyekkel az adott állami hulladékgazdálkodási közfeladatot ténylegesen elvégző jogi személyeknek kell rendelkezniük, azaz a koncesszori alvállalkozóknak.

Vagyis ezek szerint a MOL-nak és a MOHU-nak nem kellett saját engedély ahhoz, hogy a 35 évre szóló hulladékkoncessziót vigyék.

Ez azért furcsa – fogalmaz a 24.hu újságírója –, mert a koncessziós szerződésben nem az szerepel, hogy az alvállalkozóknak kellett engedélyt szerezniük (és bemutatniuk) 2022. december 31-ig, hanem az, hogy a koncessziós társaságnak. Vissza is kérdeztek a MOL-nál, hogyan felelhet meg az, hogy ha csak az alvállalkozóknak van engedélyük, amikor a koncessziós szerződés szerint a MOHU-nak kellett volna megszereznie az engedélyeket, ám erre már nem kaptak választ.

(Fotó: Fotó: MTI | Balázs Attila)