MKKP: Vészesen fogyatkoznak az ellenzéki összefogás képviselői a XII. kerületben

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt szerint az öt ellenzéki összefogásos képviselőből egy már nem összefogásos, egy másik pedig mindent megszavaz a Fidesznek, így összesen csupán hárman maradtak.

2022. június 11., 18:41

Szerző:

Vészesen elfogyott a 2019-ben még közösen induló ellenzék képviselőcsoportja a Fidesz által irányított XII. kerületben. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt helyi szervezete arról írt, 

2019-ben öt önkormányzati képviselő jutott a közös ellenzék támogatásával a kerületi képviselőtestületbe, közülük már már csak három nevezhető a tagjának.

Felidézik, a volt LMP-s Hajdú Máriának el kellett hagynia a pártot, miután az április országgyűlési választásokon az összellenzéki képviselőjelölt, Hajnal Miklós ellen függetlenként indul el.

Még érdekesebb az MKKP Vincze Géza MSZP-s önkormányzati képviselőről megfogalmazott állítása, róla azt írják, 

„Vincze Géza bácsi mindennek örül és mindent megszavaz a Fidesznek, mióta sikerült megvenniük azzal, hogy betette a fideszes többség abba a bizottságban, amiben szeretett volna lenni.”

Emlékeztetenek arra is, Vincze Géza neve az MSZP sporttagozatának elnökeként a 2013-as bajai „kamuvideó-botrány” kapcsán is felmerült már, akkor a cikkek szerint éppen ez a sporttagozat volt az, ami a HVG.hu-nak állítólagos, az időközi választáson történő, fideszes szavazatvásárlás videós bizonyítékát elküldte. A videóról később kiderült, megrendezett, és nem valós.

A XII. kerületi MKKP szerint a történtek miatt immár csak három tagja van az ellenzéki összefogásnak a testületben: Vágó István és Élő Nobert DK-s, illetve Vadász Gábor momentumos képviselők.

Az MKKP elnöke, Kovács Gergő eközben a nagyobb frakcióktól függetlenül foglal helyet a testületben.

(Kiemelt kép: Vágó István, Facebook)

 

Ukrajna és Moldova mellett Grúziának is meg kellett volna kapnia az európai uniós tagjelölti státuszt, ennek elmaradása megmagyarázhatatlan, érthetetlen és Európa szempontjából is káros – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tbilisziben.