Mirkóczki Ádám szerint autómentessé kéne tenni Eger belvárosát

Népszavazásra bocsátja a kérdést a polgármester.

2021. október 28., 16:30

Szerző:

Mirkóczki Ádám egri polgármester nemrég a TV Eger egyik műsorában elmondta, hogy szerinte teljesen gépjárműmentessé kellene tenni Eger történelmi belvárosát, ez a téma pedig a csütörtöki közgyűlésen is felmerült, írja az Egri Ügyek.

A közgyűlésen Juhász Ádám, a Fidesz-KDNP képviselője közölte, hogy egyes utcákban a lakók nem tudnak kimenni otthonukból, mert állandóan autók torlaszolják el az utakat. A polgármester erre azt válaszolta, hogy ezen közlekedési problémák miatt szeretné kitiltani az autóforgalmat a történelmi belvárosból. Ilyen intézkedésre már több nagyvárosban is volt példa – tette hozzá.

„Most bejelentem, hogy Eger első helyi népszavazása a gépjárművek kitiltásáról fog szólni. Veszélyhelyzetben nem lehet helyi népszavazást tartani. Szeretném, ha az országgyűlési választásokkal egyszerre megvalósulna ez, az egrieknek kell eldönteni, hogy kitiltsuk-e az autókat a belvárosból”

– jelentette be Miróczki.

(Kiemelt kép: MTI | Komka Péter)