Miniszteri belépő: "Kell még egy atomerőmű!"

A beszélgetésünk idejére tervezett BKV-sztrájk elmaradt. Máris siker.

Úgy mentem el a tárgyalásra, mint egy nagyvállalatot hat éven át vezető menedzser. Azt mondtam a feleknek, hogy az egymásnak feszülő ellentétek szakmailag megoldhatóak. Az a cél, hogy a város nyugalmát ne bolygassuk, az emberek nyugalmát ne zavarjuk.

Pedig az infrastrukturális miniszter, gondolom, kiteheti az Audira a kék villogót, és elhajtathat a dugó mellett.

Szerencsére ez kiment a divatból, de ha járna, se használnám. Persze a sztrájk ellen mindannyian védekezünk. A múltkor, pénteken hosszú hétvégét csináltunk. Az emberek sétáltak a városban.

És bicikliztek.

Igen, bár nem biztos, hogy a magyarországi klíma erre mindig ideális. Éltem Németországban három évig, a gyerekeim ott jártak iskolába – arrafelé kötelező volt a bringázás. Amikor tehettem, hétvégenként én is tekertem a Rajna-parton.

A postabicikliket is kipróbálta már?

Kiváló munkaeszközök, de kínos a történet.

Hallani: pár hónapja kabinetfőnökként az ön neve is felötlött Gál J. Zoltán távozása után. Aztán mégis Ficsor Ádámot választották, éppen a bringabotrány miatt.

Ha ez olyan nagy skandalum volna, nem lehetnék a kabinet tagja. Akkor a miniszterelnök úrnak azt mondtam: a postánál új programok indultak, amelyekhez kell a jelenlétem. És én nem vagyok „kamarilla típusú” ember. Az életem eddig nem a közigazgatásról szólt. Kezdem érteni, miért.

Megbánta?

Azt a fajta munkát szeretem, ahol felelősség is van rajtam, és világos feladatokat kapok.

A miniszterség ilyen?

A Hungalunál az energetikával kerültem közeli kapcsolatba, a postánál a hírközlés, a közszolgáltatások problémáját ismertem meg. A közlekedés sem teljesen új, MÁV-igazgatósági tagként belekóstoltam a vaskerekesnek a működésébe.

Épphogy megtörtént a felkérés, és újra felforrósodott a bringaügy. Kiderült: sérülhetett a közbeszerzés tisztasága. Aztán a posta megnevezte a személyi, sőt az egyszemélyi felelőst.

A gond az volt, hogy a tendert a posta nemcsak eszközre írta ki, hanem szervizelésre is. Ettől a gyártók elbátortalanodtak.

Nem inkább attól, hogy a későbbi nyertes és egy postai alkalmazott szlovén útjuk során együtt keresték fel a gyártót, aki ennek köszönhetően korábban megismerhette a feltételeket?

Attól is, joggal. Csakhogy nehéz megfejteni, hogy 38 ezer emberből valaki nyaralni ment-e, vagy hivatalos útra.

Az illető azt nyilatkozta: felettesei tudtával tárgyalt.

Csakhogy úti jelentés nem készült, legközvetlenebb főnökeinek sem számolt be a történtekről. Miniszteri kinevezésem után persze más dimenzióba került az ügy. Mintha rólam szólna. De egy vezérigazgató csak szignál, ha azt látja, hogy a szakértők helybenhagyták a döntést. Bele is bolondulna a szervezet, ha ott kellene kezdenem, hogy Pécsett három kolléga miért ilyen kerékpárt szeretne beszerezni.

Vagyis nem érzi magát felelősnek.

Felelősségem akkor lenne, ha tudtam volna arról, amit a munkatársunk tesz.

Ön volt a vezérigazgató.

Miniszterként felelős vagyok a KRESZ-ért. De ha ön gyorsan hajt, azért nem.

Hallottunk már olyat, hogy egy nagy vonatbaleset után lemond a közlekedési miniszter. Pedig csak a sorompó nem működött.

Nagy durranás lenne, ha azt mondanám: megtörtem, életem befejeződött, mert egy ember esetleg vétett. Egyébként nyilvános verseny volt, nem támadták meg.

Az ilyen közbeszerzési eljárások a minisztérium mindennapi életéhez is hozzátartoznak. Mit kért öntől Gyurcsány?

Hogy azt a gyakorlatias szemléletet hozzam, amit eddig képviseltem. Ha a politikában nincsenek csodák, kisebbségi kormányzásban garantáltan nincsenek. A konvergenciaprogram egy koalíciós kormány négy évét is „lenyomta” volna. Kellenek azok a gyakorlati, nem a költségvetésből táplálkozó elemek, amelyeket olyasvalaki tud hozzátenni a kormányzáshoz, aki az életét a való világban töltötte. Például megállapodtunk a főváros vezetésével arról, hogy három-négy hónap alatt újragondoljuk Budapest agglomerációjának közlekedésszerkezetét. A HÉV, a MÁV, a Volánok, a BKV összehangolását. Hogy pluszpénz nélkül hatékonyabb közlekedési rendet teremtsünk.

És ez csak egyetlen zavar. Olyan területet kapott, ahol szinte semmi sincs rendben. Politikusnyelven erre mondják: kihívás.

Gazdaságtudományi nyelven pedig azt mondják: „Rosszul strukturált problémák sokaságával állunk szemben.”

Látom, a zsargont már érti.

Kényes történet, mert a közszolgáltató tudja, hogy megkerülhetetlen. A kormány pedig látja, hogy a cég elkényelmesedik. Népszerűtlen lépéseket nem tesz meg. Egyszerűbb a markát nyújtania az állami forintokért.

A népszerűtlen döntéseket önnek is kerülnie kell. Tizenkét kis forgalmú, május végén bezárásra ítélt mellékvonalat megmentett.

Hiányérzetem volt. A nagypolitika az utolsó néhány hónapban elmaszatolta az egyeztetéseket.

El voltak foglalva a koalíciós válsággal.

Érthető. Többet kell beszélnünk arról, miként lehet megoldani a kérdést.

Ami politikai ügy. Ön viszont bemutatkozásul azt mondta: nem politikus, hanem szakember. Egy miniszter javaslatait mégis a parlament szavazza meg, már ha megszavazza.

Mondok példát. A fuvarosokkal tárgyalunk – egy sor dologban igazuk van. Ezzel nem kell a parlamenthez fordulni, miniszteri eszközökkel lehet lépni. Átalakítani a szabályt, hogy hét végén ne kelljen megállniuk Nickelsdorfnál. Németországban már rájöttek, hogy nincs értelme a hét első napján agyonterhelni a környezetet és az úthálózatot.

Ezek szerint kisebbségben is van mozgástér. Hát még koalícióban. Valamit nagyon elrontott a kormány az utóbbi években.

Semmi közöm a koalíció széteséséhez. Szerintem nagy hiba, bár nem reparálhatatlan. A kisebbik párt részéről biztos azt mondtam volna: csak a holttestemen át. Ám ha ez a szakadás kellett ahhoz, hogy a kormány tagja legyek, szívesen kimaradok.

Az ön pozíciójába is kerülhet, ha újra összeáll a koalíció. Menynyi idővel számol?

Ez a politika packázásán múlik. Technikailag a kisebbségi kormányzás is működőképes, bár sok öröm nincs benne. Azt várom, hogy az SZDSZ új vezetése végiggondolja a történteket, és visszatérjen. Ha ennek politikailag fajsúlytalan szereplőként áldozata lennék – nos, vállaltam a kockázatot.

Maga a tárca is áldozat. Még a GKM-es honlap él, azon olvastam, hogy elkészült a 2007–2010-es stratégia. Kóka János írta az ajánlást. Kákossy Csaba folytatta.

Nincs köztünk vita. A sűrű váltás nem jó. De a kormánynak cselekvő arcot kell mutatnia. Nemsokára egy kétnapos ülésen minden tárcának el kell mondania, miként gondolja tevékenységét 2010-ig. A mi „nagy durranásunk” az lesz, hogy kezdeményezzük egy 2020–25 között üzembe lépő atomerőmű előkészítését. A jövőben ez lehet a magyar energiaellátás alapja.

Jut eszembe: az idén a mostani lesz a harmadik gázáremelés, de a kormány rendre kevesebbet enged, mint amennyit az energiahivatal ajánl.

Minden előrejelzés azt mutatja, hogy nem a 135, hanem a 200 dolláros nyersolajár várható másfél éven belül. Lassacskán nem is az ár, hanem az ellátás biztonsága a kérdés. A mindenkori kormánynak gondolnia kell a nyugdíjasokra, nagycsaládosokra. De a döntés kihat az ipari felhasználókra is. Versenyképességünket rontja egy rosszul eltalált gázáremelés. Az energiahivatal korrekt számításokat végez. A kormány felelőssége, hogy bizonyos hangsúlyokat megjelenítsen, ám szűkös a játéktere.

A Fidesz szerint a kabinet szociálisan érzéketlen. Kérdés, hogy mit tennének ők. A kiszivárgott Orbán-beszélgetésből kiderül: sok mindent másképp. Ami a közlekedésügyet illeti: a 4-es metróberuházást, az autópálya-kifizetéseket leállítanák.

Aki kormányon van, annak nincs más választása, mint megfogni a kiadásokat. Akárki nyeri a választásokat, szíve joga bármit leállítani. Hogy nemzeti gödröt hagyunk magunk mögött, vagy félkész metróalagutat – csak fantázia kérdése.