A miniszterhelyettes szerint a gazdálkodás életforma

A kormány a mezőgazdasági szakképzésben látja a magyar agrárium jövőjét.

2023. május 5., 17:44

Szerző:

A gazdálkodás nem csupán egy munka, hanem egy életforma – jelentette ki Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, a 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági Napok keretén belül megrendezett Agrárszakképző Intézmények III. Országos Gazdászversenyén, Hódmezővásárhelyen.

Farkas azt mondta, hogy amikor az új szakképzési törvény elfogadásra került, már akkor is egyértelmű volt, hogy az agráriumban mennyire fontos a jól felkészült, szakmailag és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező fiatal, akik a jelenlegi gazdáktól átveszik majd azt a stafétabotot, amire szüksége van ennek az országnak.

Felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt 30-40 évben gyors fejlődésen ment át az oktatás, mert régen még papíralapon dolgoztak és tanultak a gazdák, ma pedig már a digitalizáció minden formáját használják. Ezért is szükséges az, hogy a mostani tanulók minél felkészültebbek legyenek. Fontos, hogy ez nem csak egy szakma, ez egy életforma, mert aki ezt a szakmát érti nagyon sok mindenhez ért, például a számítástechnikához, a talajműveléshez, a kémiához, a biológiához, lesznek gazdasági és műszaki ismeretei – mondta.

Az államtitkár kiemelte, hogy a mostani gazdászverseny résztvevői 10-20 év múlva lesznek azok, akik az agráriumban előállítják azt az egészséges és biztonságos élelmiszert, amelyre majd az akkori kornak szüksége lesz, és remélhetőleg nem csak a magyarok asztalára, hanem a világ számtalan országába eljutnak majd az exporttermékek.

„Ti lesztek azok akik a legújabb technikákat, technológiákat fogjátok alkalmazni a gyakorlatban” – jelentette ki.

(Fotó: MTI/Balázs Attila)