Minek a vita? Igazam van és kész!

Az új évszázad első éveiben nem éppen emelkedő a sajtószabadság trendje, számos országban, különösen a volt szovjet köztársaságokban megrendült a társadalmi vitakészség iránti elkötelezettség - mondta a Népszabadságnak adott interjúban Haraszti Miklós, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője.

2009. március 14., 06:21

Nyugaton nem az állam, hanem mintha maga a multikulturálissá vált társadalom fordulna szembe a kritika szabadságával - állítja Haraszti, példaként felhozva 2006-ot, amikor a dániai Mohamed-karikatúrák teremtette válság nyomán, a türelmetlenség új hulláma indult el.

A készülő új magyar médiatörvényt erős kritikával illeti az EBESZ sajtószabadság-képviselője, mivel annak elfogadása esetén a parlament kétharmada, ami gyakorlatilag két pártot jelent, minden egyes intézménybe a saját embereit nevezné ki.

Az MTI azt írta: A másik hatalmi ágnak, a civil szervezeteknek, szakmai intézményeknek, a kormánynak, a köztársasági elnöknek, az újságíróknak továbbra sem lenne beleszólása abba, kit ültet a politika akár a közszolgálati, akár a vagyonkezelői tanácsba, a médiahatóságba, akár abba a kft-be, amelyik közszolgálati pénzeket oszt - fogalmaz az interjúban Haraszti Miklós.

Az Európai Parlament képviselői megszavazták, hogy az Európai Unióban minden macska és kutya esetében kötelező legyen a mikrochip beültetése és a nyilvántartásba vétel, az illegális állatkereskedelem visszaszorítása és az állatjóléti szabályok megerősítése céljából.