Mindenütt jó?

Ma mázlija volt, technikai hiba nélkül lement a híradó.

– Valóban. Hajnalban két stúdió dolgozik, egyikben a Ma reggel, másikban a Híradó készül, és ellátásukat két közvetítőkocsi végzi. Tegnap a Híradóé bedöglött.

Baljósan zúgnak most is.

– Ez van.

Ennyi? Medveczky Balázs szerint mivel költségvetésük harmadát elveszik, januártól nem tudják fizetni a béreket, rövidülnek a műsorok, akár el is sötétülhet a képernyő.

– 2001 májusa óta dolgozom itt. Eddig is tőlem telhetően a legjobb munkát adtam, továbbra is ezt teszem. Híreket mondok, amikor a Híradóban vagyok szolgálatban, és megpróbálok értelmes kérdéseket feltenni a Ma Reggelben. Persze én is olvasok újságot, de amikor beülök a stúdióba, nem azzal foglalkozom, hogy januárban kapunk-e fizetést. Hiszem, hogy szükség van közszolgálati televízióra, és akkor van szükség rá, ha mi, akik itt vagyunk, tisztességgel dolgozunk. Azt látom, hogy a munkatársak így tesznek.

Négygyerekes apukaként azért nyilván érdekli, lesz-e állása januártól.

– Nem ez tölti ki a gondolataimat. Persze négy gyerekkel nem lehet ugrálni. De nem keresek állást.

Hiszen most szépen ível a karrierje a köztévében. A városi legenda szerint sokáig azért nem kapott komoly feladatot, mert jobbos, aki Orbán Viktor beszédírója volt.

– Szeretem a híradózást és a reggeli műsort. Nyolc év alatt vezettem hajnali, déli, fél nyolcas, éjszakai hírműsort, részt vettem választási műsorokban, a Nagy Könyv adásaiban, II. János Pál pápa temetésekor pedig háromórás, élő műsort vezettünk Baló Györggyel. Soha nem éreztem azt, hogy főnökeimet bármiféle pletyka befolyásolta volna a rólam való döntésben. Szerintem ez minden munkahelyen úgy megy: ha kimondasz valamit a földszinten, és lifttel fölmész a negyedikre, a hír megelőz. Amikor idekerültem, kiderült, hogy teológiát végeztem. Elterjedt a pletyka, hogy pap vagyok. Ami mély tájékozatlanságot jelez. Ha a folyosón megkérdezték, elmondtam: nem vagyok az.

Most már furdal a kíváncsiság: és Orbán beszédírója?

– A bölcsészkarról azt mondják, késleltetett pályaválasztás. Számomra biztosan az volt. Sok mindent kipróbáltam. Voltam korrektor az Új Ember és a Kairosz Kiadónál, albérletközvetítő az egyetemen, és pár hónapig gyakornokoskodtam a Miniszterelnöki Hivatalban. Sajtófigyeléssel és háttéranyagok összeállításával foglalkoztam. Aztán a Duna Televízióban voltam műsorvezető és riporter. Akkor kedveltem meg a televíziózást.

Ezért nem a papi pálya?

– Sosem akartam pap lenni. Levelezőn végeztem el a teológiát: szerettem volna többet tudni a hitemről.

Azt mondja, szolgálatként fogja fel a híradózást és a reggeli kérdezés lehetőségét. De mi van azokkal a kérdésekkel, amelyeket nem tehet föl?

– Ezzel azt állítja, hogy befolyásolják a munkámat. Pedig erről szó sincs. Nekem még soha senki nem mondta, hogy ezt vagy azt ne kérdezzem meg. A Ma Reggel egész szerkesztősége hasonlóan gondolkodik abból a szempontból, hogy bárki van a stúdióban, megpróbálunk rákérdezni a mondandójában rejlő ellentmondásokra. Nincs egyéb útmutatás. Biztosan van olyan médium, ahol tendenciózusan szerkesztik az interjút, a portrét vagy a kérdéseket, de a Ma Reggelt nem ilyennek ismerem.

Máshogy szerkesztették a Nap-keltét?

– Ott sem mondta soha senki, hogy mit kérdezzek, vagy mit ne. Itt csapatmunka zajlik, ott kevésbé. A Nap-keltében teljesen rám bízták, miképp készülök föl egy beszélgetésre. Annyit mondtak: Veres János, tizenkét perc. És minden az én újságírói szimatomra volt bízva. Ez komoly gyakorlatot jelentett.

Mindenkinek jár a tizenkét perc? Balos körökben aláírásgyűjtést kezdeményeztek, miután Vona Gábor először szerepelt a Ma Reggelben.

– A Jobbik, akár tetszik, akár nem, több mint tizennégy százalékot szerzett az uniós választáson. Nem mondom, hogy mindennap vagy minden két hétben meghívjuk őket, de annak van létjogosultsága, hogy bizonyos időközönként Vona Gábor is elmondja a gondolatait. A következő országgyűlési választás után, ha esetleg bejutnak a parlamentbe, változni fog a helyzet: akkor már csak a közszolgálati csatorna kötelezettségeiből fakadóan is be kell mutatni a nézeteiket. Az lenne manipuláció, ha előszűrést alkalmaznánk, és azt mondanánk: ti szélsőségesek vagytok, ezért nem jöhettek.

Csakhogy a demokráciára való hivatkozással antidemokratikus nézetek képviselői kampányolhatnak a köztévében.

– Ütköztetjük a véleményeket, nem szócsőként funkcionálunk. A műsorvezető akkor jár el helyesen, ha – jó esetben a felkészültsége alapján – képes ezeket a nézeteket a demokratikus normákkal ütköztetni.

Ha már felkészültség, az ÉS-ben írták: „Süveges Gergő... a Batiz András-féle rövid hajú, szemüveges, halkan és hibátlanul beszélő, de valójában soha semmit se mondó és soha semmit se kérdező típus megtestesítője, aki remekül megél majd a szolgálatkészségből, s noha negyven év tévézés után sem marad majd semmi emlékezetes utána, ez nemigen fogja zavarni.” A szerző, Megyesi Gusztáv hozzátette: „Abban is biztos voltam, hogy Süveges Gergő már egy új televíziós generáció tagjaként azonnal hanyatt-homlok menekül majd a Nap-keltétől, és ajánlja fel szolgálatait az MTV vezetőinek.”

– Ha a négy gyermekem marad utánam, már boldog vagyok. Egyébként kivételesen válaszoltam Megyesi Gusztávnak.

Azt írta: „Mindenkori feletteseim döntik el, hol teljesítek szolgálatot. 2008 májusában úgy döntöttek, hogy hetente egyszer a Nap-keltében. 2009 októberében pedig úgy, hogy hetente kétszer a Ma Reggelben.” Szolgálatteljesítésre is lehet nemet mondani.

– Igen, amikor vállalhatatlan. Például, ha megmondják, mit nem szabad kérdeznem. Vagy mit kellene sugallnom a kérdéseimben. De nem mondják. Amíg tükörbe tudok nézni reggelente, addig minden rendben van.

Kompromisszumokat mindenki köt.

– Milyenekre gondol?

Mondjuk arra, hogy a köztévén a focimeccset is Orbán Viktor elemzi.

– Tudtommal nem meccsről, hanem egy Puskásról elnevezett nemzetközi díjról volt szó – de nem én vezettem a műsort.

Vagy arra, hogy az MTV-ben egyre több hír szól az MTV-ről.

– Nem hiszem, hogy a kereskedelmi televízióknak kellene beszámolniuk arról, hogy legfőbb riválisuk lehetetlen helyzetbe kerül.

Nyilatkozta: a média arra is lehetőség, hogy a családjáról írt, tavaly könyvben is megjelent rövid történetek révén életstílust, mintát mutasson. A jó apa, szerető férj a „Süveges-imázs”?

– Ez nem imázs. Hanem a valóság. Mi valóban jól érezzük magunkat a családunkban. Azt gondoltam, egyszer talán arról is lehetne beszélni, hogy léteznek még olyan „dinoszauruszok”, akik úgy gondolják: az az élet rendje, hogy a gyerekeknek legyen édesanyjuk és édesapjuk, és az egy családban élőknek lehetőleg ugyanaz legyen az édesanyjuk és édesapjuk. Aztán ha ők ráadásul még házasságban is élnek, az nem feltétlenül hátrányos. Akinek ez szimpatikus, megerősítést kaphat tőlünk.