Micsoda lebukás: újabb választási blöff derült ki

Választási kampányakció volt a kormány részéről kisposták megnyitása, hiszen az ötszáz bezárt hivatalból hatot nyitottak meg és azokat is az önkormányzati választási kampányban – mondta a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában a Posta volt elnöke. Csáki György elmondta: ezek közül az egyik legmulatságosabb történek a komlóskai posta esete, ahol mindössze plusz két órával több nyitva tartásért indított szabadságharcot a helyi polgármester.

2011. május 24., 09:03

Közelít a 2013-as postai liberalizáció, amikorra a postának sokkal hatékonyabbnak kellene lennie, mint amilyen, ahhoz, hogy fel tudja venni a versenyt és kibírja azt, hogy nagy feladókat veszít. A fővárosi meg a nagyvárosi kézbesítéseket megkapják az új olcsóbban dolgozó cégek, és a kis településeken fog kézbesíteni a Magyar Posta nagy ráfizetéssel.

Csáki György a

Klubrádióbana mobil posták mellett érvelt, melyekkel rengeteg költséget lehet megtakarítani és POS-terminállal rendelkezik és akár állampapírt is lehet venni, míg a kicsi postákon ezt nem lehetett.