Mi lesz az értelmiséggel?

Amikor megkerestem, hogy beszélgessünk a baloldalról, iróniával jegyezte meg: úgy negyven éve tűnődik azon, mit jelent a baloldaliság.

Főleg az foglalkoztat: mi különbözteti meg a jobbot a baltól. Edmund Burke 1792-ben úgy fogalmazott: a konzervatívok a fokozatos, lassú társadalmi átalakulások hívei, míg a baloldaliak radikálisak. Azt vallják, a régi rendszert el kell söpörni, helyette merőben újat építeni. Burke hozzátette: ez utóbbi csakis katasztrófához vezethet. Egy év múlva kitört a jakobinus diktatúra: a baloldal tényleg katasztrófaként indult. Később ott volt a „vörösterror”, a kommunista elnyomás, amelyet szintén baloldalinak tartottak. Holott a hagyományos balos eszmék közé sorolják az emberi jogok védelmét, az egyenlőség elvét is. De ma már ez a megosztás sem igaz. A konzervatívok is harcolnak – mondjuk – a munkanélküliség ellen, és támogatnak karitatív célokat. Úgy vélem, manapság a baloldal már csak egyfajta nosztalgiát jelent.

Ezt hogy érti?

Például Németországban a szociáldemokraták mellett egyre erősödik a Baloldali Párt. Köztük egykori NDK-s elvtársak is vannak, és az alsóbb néprétegeket is képviselik. Szép, régi eszméket hirdetnek – csak ezek mögött már nincs semmi. A modern demokráciákban tömegpártok vannak, amelyek minden réteget meg akarnak nyerni „alul” is, „fölül” is. Csakhogy így elvész a baloldaliság értelme. Vegyük Magyarországot: itt melyik párt küzd a szegények felemeléséért? Szerintem egyik sem. A szavak szintjén még leginkább a Fidesz. Ha úgy vesszük, retorikájukban ők a legbaloldalibbak.

A Jobbiktól sem áll távol a szociális demagógia.

A szélsőjobb látszólagos „baloldalisága” régi politikai hagyomány. A harmincas évek weimari köztársaságában a nemzetiszocialisták hangoztatták leginkább a német ipar és munkásság érdekeit. Pedig a nácikat végképp nem tekinthetjük baloldaliaknak. Idehaza az utóbbi években a „nemzeti” jelzőt kisajátította a jobboldal. Ha valaki „nemzeti felemelkedésről” beszél, tudhatjuk, hogy fideszes vagy jobbikos. Ami azért is abszurd, mert miért ne lenne fontos a haza sorsa egy liberálisnak is? Az MSZP – részben szintén nosztalgiából – a nevében megőrizte a szocialistát. Ezzel akarta a Kádár-rendszerhez hű nyugdíjas szavazóit megtartani. Számomra az MSZP nem baloldali. A tőke érdekeit képviseli, konzervatív gazdaságpolitikát folytat. Nincs hagyományos értelemben vett világnézete. Az MSZP is csak hatalompárti.

Úgy gondolja, nincs is különbség a hazai jobb és bal között?

De van. Például a nacionalista demagógia erősebb a Fidesznél és a Jobbiknál. Ezzel szemben a magukat balliberálisokhoz sorolók hangsúlyozzák antirasszizmusukat. De gyakran ez sem több verbális oppozíciónál, hiszen a szocialisták között is létezik cigányellenesség. Az MSZP kormányon sem tett sokat a romák integrációjáért.

Akadnak, akik úgy vélik, az MSZP cserbenhagyta saját értelmiségi holdudvarát. A pártnak már nincs szellemi bázisa.

Ez így van, bár megjegyzem: a baloldali értelmiségtől is mindinkább azt várják, hogy ideológiai támaszt nyújtson. Egy darabig én is publikáltam közéleti cikkeket, igyekeztem pártatlan elemzéseket írni. Aztán abbahagytam, mert senki sem reagált. Ha vadul szidalmaztam volna a Fideszt, biztos nagyobb lett volna az érdeklődés. De ezzel együtt is úgy gondolom: igazi értelmiségi csak a baloldaliak között van.

Nem túlzás ez? A jobboldali média véleményformálóit minek tekinti?

„Politikusoknak”: egy pártideológia kiszolgálóinak. Ők függetlenségük maradékát is feladták már. Én nem tudok egyetlen, nemzetközileg is elismert jobboldali magyar írót vagy társadalomtudóst megnevezni. Csurka valaha jó író volt, aztán „megvadult” azon félelmétől, hogy a „baloldali, zsidó értelmiség” átveszi a hatalmat. Annak idején néha Csoórival is nagyokat beszélgettem. A kilencvenes évek elején kiadta a Nappali Hold című kötetét, amelyben a „zsidókérdésről” is kifejtette véleményét. Írtam akkor erről egy kritikát. Nem szitokáradatot, hanem józan, mérlegelő polémiát. Megjelenés előtt elküldtük Csoóri Sándornak, hogy reagálhasson rá, ha akar. Így éreztem méltányosnak. De ő annyira megsértődött, hogy nem is válaszolt.

Az előbb arról beszélt: alig van eltérés a jobb- és a baloldal között. De akkor mitől ilyen vastagok az elválasztó falak?

Mások a magatartásmódok, az attitűdök. A jelenlegi jobboldalhoz tartozók mintha képtelenek lennének önmagukra és eszméikre distanciával tekinteni. Nem létezik számukra önreflexió, s azonnal kirekesztik azokat, akik megkérdőjelezik nézeteiket. Így válik számukra „baloldali zsidó komcsivá” akár Esterházy Péter is. Szellemi válságuk még súlyosabb a baloldalénál. A Fidesz polgári pártnak nevezi magát. Vajon minek alapján? Bibó István úgy definiálta a polgári értékrendet: „A műgonddal dolgozó ember a polgár.” Akinek nem az a fontos, mennyit keres, harácsol, hanem hogy jó legyen az, amit csinál. Tisztességesen akarja elvégezni a munkáját. Efféle mentalitású személy nem sok van az országban, és semmiképpen sem csak a Fideszhez köthető.

Orbán Viktor többször hangoztatta: minden baj forrása a balliberális értelmiség. Mi várhat rájuk a 2010-es választások után?

A Fidesz most abszolút nyeregben érzi magát, hosszú távú uralomra készül. Ezért el tudom képzelni, hogy lesznek „leszámolások”, büntetőperek szocialista, liberális politikusok ellen. De az értelmiséggel mit tudnának kezdeni? Legfeljebb nem a „mi fajtánk” fog kuratóriumokban, bizottságokban ülni, nem mi fogjuk megnyerni az állami pályázatokat. Ugyanakkor az ellenzéki szerep segíthet a megújulásban.

Létrejöhet egy új baloldal?

Hagyjuk az ilyen terminológiákat! Amúgy is csak történelmi tévedésekre, bűnökre emlékeztetnek.

Pedig sokan úgy vélekednek: a politikai elnyomásnál is rosszabb a pénz diktatúrája. Lehet, hogy újra kellene olvasnunk Marxot?

Eljöhet a marxizmus reneszánsza is. Noha Marx sok mindenben tévedett a kapitalizmussal kapcsolatban, s nem véletlen, hogy teóriája életképtelennek bizonyult. Mai korunk megértésére abszolút alkalmatlan. Ettől persze még újra divatba jöhet, hiszen úgysem az számít, ki volt ő valójában. A lényeg, hogy hivatkozhassanak rá, megpróbáljanak idolt faragni belőle. A történelem a félreértések sorozata is. Ez mindegyik politikai oldalon így van. Akik idehaza mostanság azt kiabálják, „vesszen Trianon!”, talán ismerik a párizsi békeszerződést? Ugyan már! De visszatérve: olyan új szellemi mozgalomra lenne szükség, amely nem nacionalista, amely küzd a rasszizmus és az antiszemitizmus ellen, és választ ad a globalizáció kihívásaira.

Furcsa, hogy a szegények iránti szolidaritást nem említette.

Egyetlen párt sem fogja azt mondani, hogy ő a társadalmi egyenlőtlenségben hisz. Ezt látszólag mindenki elítéli, bár úgy tűnik, egyre többen gondolják azt: az elesettek, a rászorulók megérdemlik a sorsukat, maguknak köszönhetik a helyzetüket. Tudjuk, hogy nő a szegényekkel szembeni ellenszenv. Jó lenne elhinni, hogy ez mielőbb megváltozik, de én nem látok erre esélyt a közeljövőben. A szabadság, testvériség, egyenlőség eszméje – már passzé. A kutyát nem érdekli. Az átlagember számára két dolog fontos: a biztonság és az ehhez szükséges anyagiak. Individualista korban élünk, mindenki elsősorban a maga boldogulásáért hajt. És sokan ehhez még szép jelszavakat is találnak, amelyekkel megnyugtathatják a lelkiismeretüket.