Ismét drágul a méz, de kivételesen nem az időjárás miatt

Az orosz-ukrán háború miatt kiesik az ukrán mézimport az európai uniós piacról, ami miatt nagyobb lesz a kereslet a mézre, de emiatt drágábban is lehet majd hozzájutni.

2022. május 2., 14:44

Szerző:

Bizakodóak lehetnek a hazai méhészek, ugyanis az időjárás eddig megkímélte az akácosokat, viszont az orosz-ukrán háború miatt jelentős mennyiségű méztől esik el az Európai Unió. Emiatt viszont nagyobb kereslet lehet a magyar mézre, ami ezáltal az áráa is hatással lesz – közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnök a Magyar Nemzetnek.

Bross Péter elmondása szerint egyelőre semmi akadálya nincs annak, hogy idén jó termés legyen, viszont azzal, hogy Ukrajna kieshet az uniós mézimportjából, ezzel a harmadik országból érkező import mézek közel negyven százaléka eshet ki. Ha ez kimarad, nagy kereslet lesz a mézekre – mutatott rá Bross Péter. Mint minden más mezőgazdasági terméknél, úgy a méz esetében is drágulásra lehet számítani, ennek mértéke azonban az OMME elnöke szerint nem lesz akkora, mint amekkorát akár a gabona esetében látni lehet.

A méz ára az elmúlt két évben folyamatosan emelkedik, ezáltal a boltokba is visszatértek a kérdéses minőségű, olcsóbb importmézek. Bross példaként említette, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal nemrég elmarasztalt egy hazai mézkiszerelő vállalkozót, mivel nem tudta bizonyítani az üvegben található méz eredetét.

A mézhamisítás mellett a méhpusztulás is egy jelentős probléma az ágazat számára. Az idei szezont – a korábbi évekhez hasonlóan – jelentős méhpusztulással kezdték a méhészek. A múlt év őszén 1,2 millió méhcsalád telelt be, ebből azonban 200-250 ezer család elhullott. Ennek a többi között egyik oka a klímaváltozás. A méhész szakma ezért Tehetsz méh többet! címmel társadalmi kampányt indított, amelynek célja, hogy felhívják a figyelmet a méhek ökológiai fontosságára, javítsák a mintegy húszezer család megélhetését biztosító méhészeti ágazat gazdasági helyzetét és versenyképességét, illetve ösztönözzék a hazai mézfogyasztást.

(Kiemelt kép: Valaczkai Tamás méhész a mézet ellenőrzi egy méhkaptár keretében nagyszénási méhészetében 2020. április 25-én. Fotó: MTI/Rosta Tibor)

Az önkormányzati köztisztviselők országszerte sztrájkba léptek, hogy érdemi béremelést követeljenek a 2008 óta változatlan illetményalap és az alacsony fizetések miatt, ezért ma sokkal nehézkesebb az ügyintézés.