Mészáros Lőrincé a legnagyobb balatoni turisztikai cég

Az egykor állami Balatontourist gazdát cserélt: Mészáros Lőrinc Konzum Zrt.-je és magánszemélyként állandó jellegű üzlettársa és barátja, Jászai Gellért vette át a céget.

2017. április 13., 09:57

Az előző tulajdonosok egy luxemburgi cég mögött rejtőztek, Jászai Gellért viszont már a kétezres években feltűnt a cégcsoport tulajdonosai közt egy időre. A mostani vételárat nem közölték – írja az Index.

Óriási kempinges céget szereztek így Mészárosék, a Balaton partján 106 hektárt birtokló Balatontourist ugyanis több mint 183 ezer vendéget fogadott tavaly. A cégnek főleg kempingjei vannak, 5200 kempinghely, 500 bungaló és egyebek mellett 200 mobilház tulajdonosai a part mellett, ők a legnagyobb turisztikai cég a környéken.

Tizenkét nagy kempingjükkel az északi és a déli partot is lefedik, többek közt övék még a berényi nudistakemping is, de van szállodájuk és üdülőfalujuk is. A cég árbevétele tavaly 1,7 milliárd forint felett volt. A kempingjeik közül három önkormányzati tulajdonú egyébként: a füredi, a révfülöpi és pont a berényi.

Az óriási kempingállomány kiegészíti a hotelbizniszüket, amit szintén nem régóta kezdtek felvásárolásokkal felépíteni. Jászai Gellértnek egyébként nem tetszik, hogy „politikai felhangok” kísérik az agresszív terjeszkedésüket Mészárossal – ő például „nem is foglalkozik azzal”, hogy a rekordidő alatt milliárdossá lett gázszerelő Orbán bizalmasa is egyben – írja az Index.