Mérgező vörös por veszélyezteti a magyar település lakóit – videó

Mérgező vörös por borítja be Neszmély környékét. A vörös porról készült felvételeket a helyiek készítették. 

2024. július 24., 13:42

Szerző:

Sűrű vöröses porfelhőt fúj a szél a Komárom-Eszergom megyei Neszmély közelében. A mérgező vörös por a falutól három kilométerre lévő máig fedetlen vörösiszap-tározóból került a levegőbe, ha fúj a szél. 

Marsbéli táj

A falu feletti terület marsbéli tájra emlékezetet, itt terül el ugyanis az almásfüzitői timföldgyár utolsó zagytározója. Folyékony vörösiszap már nincs a gáttal körülvett területen. A tározó befedését már tíz éve elrendelték a hatóságok, ám az akkori tulajdonos ezt nem tette meg. Az egykori gyár ún. nyolcas kazettáját egyébként 2020-ban egy osztrák cég vette meg. Állítólag a vállalat egy zöldenergia-projektet szeretne megvalósítani a területen, azonban az elmúl három és fél évben még nem tudták elkezdeni a projekt megvalósítását, ugyanis a környéket Natura 2000 területté nyilvánították, emiatt pedig a munkagépek nem tudják megközelíteni a korábbi tározót, derült ki az RTL riportjából. 

 Egyelőre nem kaptuk meg a rekultiváláshoz szükséges engedélyeket a hatóságoktól

- mondta az RTL-nek Dominik Holzner, a Green Industry Kft. ügyvezetője. Mint mondja most a cég arra vár, hogy a területet kivegyék a természetvédelmi besorolás alól, mert addig nem jutnak előre. Az illetékes kormányhivatal szerint viszont a vállalat még nem is kért semmiféle engedélyt, holott ők maximálisan támogatnák a területrendezést.

Valahol lecsapódik 

Az ügy kapcsán megszólalt a település polgármestere is, aki elmondta, minél előbb meg kellene szüntetni a veszélyes tározót, az itt keletkező por ugyanis, ha nem is közvetlen közelükben, de valahol lecsapódik. 

Mérgező anyagok 

A veszélyes anyagok szintjén egyébként a Greenpeace is többször mérte az utóbbi években a tározó környékén. A Dunában nem találtak szennyeződést, máshol viszont igen. A mérések alapján a Neszmélytől mintegy három kilométerre található tározó arzént, nikkelt, krómot és egyéb mérgező anyagokat tartalmaz, az itt keletkezett sűrű por pedig bekerül a levegőbe, ahogy érkezik egy nagyobb szél. Ráadásul ezek az anyagok a porból beszivárogtak a környék talajvizébe is. 

Az RTL riportja itt nézhető vissza: 

 (Kiemelt képünk forrás: RTL videorészlet)