Mérgező gyomnövény került az óvodások főzelékébe

A Műszaki Egyetem listáján mérgező gyomnövényként szereplő ördögbocskor termését találták meg a kőbányai óvodákban és több kerületi iskolában felszolgált csütörtöki zöldbabfőzelékben.

2023. december 15., 20:57

Szerző:

Az Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vizsgálata alapján nem volt veszélyes a növény, amely az önkormányzat szerint a közétkeztetési cég konyháján felhasznált mirelit alapanyagokból kerülhetett a gyerekek tányérjára – számol be róla az RTL. Senki sem lett rosszul. 

Az RTL Híradójának nyilatkozó egyik szülő – akinek az óvodás fia szintén kapott volna az ételből, de nem evett belőle – azt mondta, ő úgy tudja, a mérgező növény a kondér alján volt, miután minden adagot kiosztottak, akkor vették észre az érintettek a maradékban. Így a gyerekek közül senkinek nem tűnhetett fel, hogy valamilyen idegen növény van a főzelékben, ezért a legtöbben meg is ették a részüket.

A kerület vezetése azonnal vizsgálatra küldte az ételmintát, ekkor még nem tudták, pontosan milyen növény kerülhetett bele. A hasonlóság miatt több szülő csattanó maszlagra gyanakodott, ami erősen mérgező. Később a kőbányai önkormányzat viszont azt közölte, „megnyugtató eredményre jutott a Nébih laboratóriuma, nem volt veszélyes az idegen növényi termés”. A vizsgálat azt is megállapította, hogy ördögbocskor (közismertebb nevén iringó) került a főzelékbe, ez azonban a Nébih szerint nem okozhatott megbetegedést.

A kerület vezetése szerint az idegen anyag a velük szerződésben álló közétkeztetési cég konyháján felhasznált mirelit alapanyagból kerülhetett a felszolgált készételbe.

A kőbányai önkormányzat később közölte, hogy sem rosszullétről, sem megbetegedésről nem érkezett hozzájuk bejelentés, elővizgyázatosságból viszont azt kérték az ebédből fogyasztó gyerekektől, hogy fokozottan figyeljenek az esetleg kialakuló, hirtelen jelentkező panaszaikra: hasi fájdalomra, puffadásra, gyengeségre vagy lázra.

Az RTL a céget is kereste, hiába.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Bernd Haynold via Wikipédia)