Mercedes-láz

– Nézze ezt a szívhez szólót. Palántából kirakattam a Mercedes-emblémát – mutatja büszkén Birizdó Károly autókereskedése udvarában.
Húsz esztendeje árulja az „egyetlen” kocsit, egy évben cirka kétszázat ad el belőle.
– Majd’ kiugrottam a bőrömről, amikor meghallottam, hogy itt lesz a gyár.

Felidéződtek régi emlékek.
– A műhelyben, ahol tanultam, a főnök apjának volt egy állólámpás Mercedese. Én engedhettem le a kerekét, micsoda élmény volt!
Birizdó Károly még azt se bánná, ha szalonjából néhány munkatárs a Mercedes-gyárat választaná.
– Nem leszek féltékeny, mert ott is a legjobbat szolgálnák.

Bocsánatkérőn ülünk be szeretett Toyotánkba, és a város főterére hajtunk. Egy padnál nyugdíjasok gyülekeznek. Ahogy minden délelőtt, most is „fórumoznak”.
– Na, idefigyeljen, kisaszszony. Ez itt a kisgazdák, a fideszesek, a nemzeti szocialisták és a KDNP-sek placca. Jól megértjük egymást. Odébb, az ’56-os emlékműnél találja a vörösöket. Az ott a szocialista fórum. Ellenségeskedés van, egymással nem beszélünk – helyez bennünket képbe „Első” Simon Péter.
Hogy mitől első?
– Isten után én vagyok az első. De nem vagyok egyházpárti! Nem szeretem a papokat, a kommunistákat és cigányokat. Természetesen nem vagyok fajgyűlölő, de az ember színe fehér, ugye.

Gyárazzunk inkább.
– Ja, persze, lesz sok új munkahely, szuper. Kár, hogy ilyen sokáig késett. Évek teltek el, míg idáig jutottunk, ezért valakinek felelnie kell – próbál bekapcsolódni a szintén fórumtag Köblös Imre.
Nem sok sikerrel. Első Simoné a következő mondat.
– A gyár negyvenmilliárd forintjába került magának és nekem. Érti? Adókedvezményt kaptak a beruházáshoz. Inkább a kis- és középvállalkozóknak kellene azt a temérdek pénzt adni.
Ő csak tudja, autószerelő volt.

Bedobjuk, hogy a gyár tízezer embernek ad majd munkát.
– Rendben van, kis hölgy, de az egész még nagyon képlékeny. Az ilyen beruházások öt-tíz év alatt térülnek meg. S ha megszűnik az állami támogatás, viszik a gyárat Bulgáriába, Romániába. Az utóbbi hat év alatt Gyurcsányék több adósságot termeltek, mint Kádárék negyven év alatt. Erre nem lehet spongyát dobni.
Semmiképp.

– Egy volt futballistatársam, vörös, kérdezi, miért vagyunk ennyire ellenségesek, hisz két százalékkal gyarapodik az ország dzsíbícíje. Mondom neki: micsodánk? Dzsíbící? Talán GDP-t vagy GPS-t akartál mondani, barátom. Na, öregem, ezért tartotok itt. Ezek még az IFA-t is összetévesztik az áfával.

– A Mercedesnél legalább tudják, mit akarnak – próbáljuk eredeti medrébe terelni a beszélgetést.
– Igaz. Nem úgy, mint Gyurcsány, hogy gyere cipó, hamm, megeszlek, és bedobálja a közéletbe az ügyeket. Ugye, Imre bácsi?
Köblös úr örül a váratlan lehetőségnek, nagy igazságot fogalmaz.
– A kormányról nem a Mercedes, hanem a kordonbontás meg a vizitdíj jut az eszünkbe. Innen üzenem, ha valaki nem ért egyet a kormánnyal, menjen és ikszeljen. Sok lúd disznót győz.
Hagyjuk is a ludakat.

Pár méterre van a balosok törzshelye.
– Mi vagyunk a másik fórum. Láttuk, azokkal már interjúzott. Nekünk három témánk van: először a hölgyek, aztán a sport, végül a politika. Mi jóindulatból vonulunk ki az utcára. Nem úgy, mint ők – biccent az ellentábor irányába Szász Miklós 71 éves nyugdíjas.
– Azt szajkózzák, kevés a tízezer munkahely. Mi meg azt: ötven is számít. Főleg ebben a városban, ahol a rendszerváltás után tönkrevágták az ipart – egészíti ki Czenczik István.

Az átkosban dolgoztak mind: fémfeldolgozóban, állami gazdaságban, honvédségnél.
– Én majdnem ugrottam egyet, hogy na, végre. Bele se mertünk gondolni, hogy a város akkora beruházást kap, ami századokra meghatározza az életét. A Mercedes unikum a világban, nem olyan, hogy tíz év múlva költözik. Ötven kilométeres körzetben fellendíti a környéket. Nagyon profi cég, mindent előre kiszámoltak. Embereik inkognitóban sétálgattak a főtéren, bementek az áruházba, kórházba, iskolákba. Figyelték a lakosokat.

Lelkesek az öregek.
– Az is nagy húzás, kezicsókolom, hogy a Mercedes után bejelentette a kormányunk, Pesten lesz az innovációs EU-központ. Az már valami! Ezt üzenem a másik oldalnak!
Teringettét.
– Bennünket ugyan nem érdekelnek, de nekik hírvivőjük van, aki figyeli: itt vagyunk-e. Pedig szidjuk ám a Gyurcsányt is, ha valamit nem jól csinál – így Czenczik úr.

A forró főtér után a polgármester, Zombor Gábor hűs irodájában pihegünk.
Valamelyik hétfőn azzal hívta őt egy hivatalosság, hogy óriásbefektető érdeklődik a város iránt.
– Azt mondták, szerdán egykor jönnének. Meg is jelent egy nyolc-tíz fős csapat, angolul tárgyaltunk, azt se tudtuk, kivel. Hangsúlyozták, megbízóik ragaszkodnak az inkognitóhoz. Kérdezték, nem terhes-e nekünk, hogy egy szót sem értünk az egészből. A tárgyalások végére azért sejtettük, kiről lehet szó.
Sűrűsödtek a látogatások, érkezett a tervezőcsapat, semmit nem bíztak a véletlenre, szinte átvilágították a várost. Végül maga a befektető is megjelent, lekerült az álruha.

Kecskemét amúgy az utolsó pillanatban úszott be a képbe a Mercedesnél, miután a németek kiábrándultak előbb a lengyel, aztán a román helyszínből.
– Bő két hónapja kerestek meg minket. Szerencsénk volt, mert fél évvel korábban az ITD Hungary befektetési szempontból átvizsgálta a nagyvárosokat, és Kecskemét az ötödik lett. A románok biztosra vették a sikert, egyik miniszterük be is jelentette az üzletet. Ez riasztotta el a befektetőt. A német tulajdonos kérte, mi ne hozzuk őket ilyen helyzetbe.

A Daimler ugyanis Németországban is fejlesztéseket jelentett be. Ha azt megelőzi a kelet-európai beruházás híre, gondot okozhatott volna az ottani szakszervezetek reakciója.
– Romániában sztrájkok voltak a Renault-gyárban, Lengyelországban jelentős a bérfeszültség. A befektető pedig egyet nem szeret: a bizonytalanságot. Inkább megfizeti a drágább munkaerőt. És azt se feledjük, már évek óta Magyarországon, magyarokkal termel az Audi és a Knorr–Bremse fékgyártó cég, méghozzá kiváló minőségben.

S végre eljött a nagy pillanat.
– Tudtuk, mikor döntenek. Ígérték, először a miniszterelnök urat hívják, aztán engem. Amikor előző nap a német kancellár kiutazott Lengyelországba, azt hittem, vesztettünk. Másnap épp nem volt bent senki, én vettem fel a telefont. Stuttgarti hívás, az illetékes a vonalban. Mondja, hogy Magyarország, Kecskemét a győztes, gratulál. Felemelő érzés volt.

Felpörgött a város.
– A bejelentés óta kétszázezer kattintás volt a Kecskemét szóra, külföldről is érdeklődnek. A beruházás kihat az idegenforgalomra, a szolgáltatásokra, a turisztikára, az oktatásra. Ha sok, magasan képzett műszaki értelmiségi él a városban, nő az életszínvonal is.
A precíz germánoknak szakemberképzésre is van bevált receptjük.
– Fokozatosan tanítják be az itteni munkaerőt. Ők hozzák a képzési stratégiát, a technológiát, a robotikát, mi pedig az igények szerint alakítjuk az oktatási rendszert.

A Műszaki Szakképző Iskolában képzik az autósszakmára készülő diákokat. A számítástechnika és műszaki rajz szakos Fazekas Sándor a kalauzunk.
– Őrült nagy lehetőség, de honnan lesz elég szakember, tessék mondani? – kérdi a tanár úr. – Majd mi képzünk! Akár dupla annyit, mint most. A tantestületi értekezleten is ez a téma, már írjuk a pályázatot a bővítésre.

Fazekas úr azt is tudja, hol épül majd a kecskeméti jövő. Kocsijával kivisz a szántóra.
– A város legjobb kukoricaföldje, 35 aranykoronás, 450 hektár. A kárpótlásnál apró darabokra szeletelték, de a Mercedes emberei pikk-pakk megegyeztek az összes tulajdonossal.
Hiszen van pénz. És van akarat is.