Törökök és osztrákok is védik a déli határunkat

Ötven-ötven osztrák és török, valamint negyven cseh rendőr érkezik a magyar határ megerősített védelmére egy osztrák lap szerint. 

2022. július 29., 12:34

Szerző:

Nem, nem a török hódoltság korába zuhantunk vissza, hogy török, osztrák és cseh erők sorakozzanak fel a déli határ védelmére, annál is inkább, mivel ezúttal mind a magyar oldalon fognak felsorakozni. A Kurier osztrák lap szerint ugyanis osztrák rendőri küldöttség járt nemrég Mórahalmon, akik saját szemükkel is látták, hogy a migránsok köveket, botokat dobálnak a kerítésen át, és egy rendőrautót is megrongáltak.

Osztrák-magyar-szerb hármas megerősített határvédelmi együttműködésről született egy hete megállapodás Bécsben – olvasható az osztrák belügyminisztérium közleményében, amit több osztrák lap is közölt. A közlemény szerint Ausztria, Magyarország és Szerbia a nyár folyamán az eddigieknél is szorosabban együttműködik a határellenőrzésében. Ausztria támogatja a magyar és a szerb rendőrséget egy „embercsempészet elleni munkacsoport" felállításában. Ennek keretében olyan modern eszközöket juttat a két másik országnak, mint hőkamerák, terepjárók, drónok és hőkamerás buszok, amikkel a korábbi közös műveleteket „hatékonyabbá lehet tenni" – írja az Azonnali, amely a közlemény visszhangját is szemlézte. 

A Kurier cikke arról is ír, hogy 

hamarosan 50 osztrák, 40 cseh és 50 török rendőr érkezik majd a határ megerősített védelmére. 

(Kiemelt képünk illusztráció. Orbán Viktor miniszterelnök (elöl, j) és Andrej Babis cseh kormányfő (b) határszemlén a magyar-szerb határnál, az ideiglenes biztonsági határzárnál 2021. szeptember 22-én. MTI/Koszticsák Szilárd)