Melyik bolygón él Orbán Viktor?
A miniszterelnök szerda este interjút adott a köztévének, és hosszan részletezte kormánya sikereit. Előadásába egy kis „elmúltnyolcévezés” is belefért.
Orbán az Este Extrában azt mondta, óriási siker, hogy az Európai Bizottság felfüggesztette a kohéziós alapok zárolását – bár szerinte korábban méltánytalanul helyeztek kilátásba büntetést Magyarországgal szemben.
„Mi azonban kitartottunk a saját igazunk mellett, a saját gazdaságpolitikánk mellett, és bebizonyítottuk, hogy az igenis jó, az európai érdekekkel egyező gazdaságpolitika, és ezt a kilátásba helyezett büntetést eltörölték” – fejtette ki, hozzáfűzve, hogy a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésének folyamata a következő év márciusában fejeződhet be, de „innentől kezdve jó irányba mutat, egyenes az utunk”.
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó hivatalos tárgyalásokról szólva Orbán Viktor azt mondta: „mi holnap reggel is szívesen megkezdünk egy korrekt tárgyalássorozatot, de egyelőre ennek a feltételei még nem jöttek létre; talán június elején létrejönnek, amikor a jegybanktörvényt a magyar parlament módosítja. Abban bízunk, hogy utána a tárgyalássorozat már gyorsabban haladhat előre”.
Azt Orbán is elismerte, hogy a hitelek megújításához szükséges forrásokhoz alacsonyabb kamatokkal jutunk hozzá, ha van IMF/EU-megállapodás, drágábban, ha nem születik megállapodás. Szerinte egyébként Magyarország bármeddig megáll a lábán IMF-hitel nélkül is.
Hozzátette, ha a korábban felvett hitelek kamatait nem kellene fizetni 2013-ban, a magyar büdzsé 1,8 százalékos többlettel zárna, a kamatfizetés miatt azonban a hiány 2,2 százalék lesz. „Ha az előző nyolc év kamatterhei nem nyomnák a vállunkat, akkor ma kizárólag pozitív hírekről, fejlesztésekről, lehetőségekről, jövőről, beruházásokról, új ösztöndíjrendszerről beszélgethetnénk” – mondta a kamerába Orbán Viktor.
2-3 évre szóló, 15 milliárd eurós csomag
Varga Mihály csütörtök reggel a közrádióban azt mondta, „nincs túlságosan messze” a magyar kormány várakozásaitól az a piaci elemzői vélemény, miszerint Magyarország egy 2-3 évre szóló, 15 milliárd eurós csomagról köthet megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal.
Hozzátette, jelenleg nehéz megmondani, milyen ütemben zajlanak majd a tárgyalások, és „nemcsak az a lényeg, hogy legyen megállapodás, hanem ez egy jó megállapodás legyen”. A politikus hangsúlyozta, hogy a nyár folyamán elkezdődhetnek a tárgyalások, de „ma nagyon nehéz megmondani, hogy mikor”.
Orbán hamarabb bukik, mint hívei gondolták volna
Gréczy Zsolt a szerda esti Orbán-interjút elemezve
blogján azt írja, „a ciklus feléhez érkezve egyre inkább érzékelhető, hogy Orbán hamarabb bukik majd meg, mint ahogy azt akár ő, akár a hívei gondolták volna”. Gréczy szerint Orbánnak fogalma sincs, hogy mit csináljon, kifogyott a szavakból.„Orbán elvesztette az iránytűt. Közmunkától remél gazdasági növekedést, új befektetők sehol. Ígéreteit, miszerint nem a fogyasztók, hanem a multik és a bankok fizetik az új adókat, naponta cáfolják a telekomcégek és a pénzintézetek. A sifonér üres, már csak más diktátorok hívják meg az asztalukhoz. Akinek kétharmadja van, ne költsön milliárdokat konzultációnak hazudott levelezésre, hanem döntsön. Ha egy éjszaka alatt át tud nyomni sorsdöntő törvényeket, akkor ne mímeljen társadalmi egyeztetést” – írja blogjában Gréczy Zsolt.