Megvan a legnépszerűtlenebb politikus

A magyar politikusok népszerűségének változására a véletlenszerűség tűnik a legvalószínűbb magyarázatnak, állapították meg a Demokrácia és Dilemma Intézet szakértői a Medián legfrissebb, a politikusok népszerűségét mérő kutatásának gyorselemzése alapján.

2013. február 28., 18:38

A listavezető, a maximális százból 43 megszerzett pontjával leginkább a legkevésbé népszerűtlen magyar politikusnak nevezhető Áder János például statisztikailag is szignifikáns, 6 pontnyi támogatást bukott februárban januárhoz képest.

Áder az elmúlt egy hónapban fogadta a török elnököt, talált egy történelmi dokumentumot és horgászott – ez utóbbi csak találgatás, munkatársaink nem ellenőrizték Áder hivatalánál az információt, csak szokásaiból következtettek. Nagy vesztese volt a hónapnak Mesterházy Attila, pedig az MSZP elnöke még annyit se csinált, mint Áder János. Ő 28 ponton áll, ami így is a nyolcadik helyre elég a 25 fős mezőnyben, írja az

Index.

Miután a Medián januárban elkezdte mérni, februárban pedig már publikálta is Schmuck Andor népszerűségét, ő lett a legnépszerűtlenebb politikus, a szociáldemokrata pártelnök valósággal berobbant a lista végére, 12 ponttal debütált.