Megúszta az előzetest a Covid-gyógyszerrel üzletelő orvos

A budapesti kórházban dolgozó orvos munkahelyén juthatott hozzá a szerhez, amit egy volt betegén keresztül árult. A gyógyszert patikában nem lehet kapni, csak kórházakban használják.

2021. február 22., 13:03

Szerző:

Elengedte a bíróság azt az orvost, aki a gyanú szerint koronavírus elleni gyógyszerrel üzletelt. Társa is szabadon távozhatott a bíróságról – közölte az RTL Híradó.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség múlt csütörtökön végrehajtott nagyszabású akció eredményeként az ügyben két embert őrizetbe vett, több személyt előállított.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján indult ügyben, a jelenlegi adatok alapján egy budapesti kórházban dolgozó olyan orvos érintett, akinek munkaköréből adódóan hozzáférése volt a kórházban Covid-19 vírussal fertőzött betegek kezelésére szolgáló gyógyszerekhez, amelyek kizárólag a kórházban, szoros orvosi felügyelet mellett adhatók a betegeknek.

A megalapozott gyanú szerint az orvos, egy korábbi páciensének közreműködésével, a Covid-19 vírus által okozott betegségben szenvedőknek szánt gyógyszereket ellenszolgáltatásért cserébe, rendszeres haszonszerzésre törekedve, jogellenesen értékesítette.

Az orvos a cselekményével az egészségügyi intézmény készletét csökkentette, és ezáltal a kórházban koronavírus betegségben szenvedők életét, illetve egészségét közvetlen veszélynek tette ki. Ezen túlmenően azoknak az egészséges, gyógyszeres kezelésre nem jogosult személyeknek az egészségét is veszélyeztette, akiknek a fenti gyógyszereket jogellenesen értékesítették.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálattal, valamint a Készenléti Rendőrség egységeivel együttműködve összehangolt, 11 helyszínt érintő – házkutatásokkal egybekötött – akciót hajtott végre.

A kutatások során az eljáró ügyészek több helyszínen gyógyszereket, vesztegetéssel összefüggésbe hozható készpénzt, és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le, amelyek a fenti bűncselekmények gyanúját alátámasztották.

(Kiemelt képünk illusztráció: MTI | Vasvári Tamás)

15:00

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.