Megszüntették a nyomozást Orbán Viktor magánrepülőgépezése ügyében, de ezzel még nincs vége

2018. december 2., 15:07

Szerző:

Azután, hogy kiderült, Orbán Viktor miniszterelnök 17 milliárd forintos luxus-magánrepülőgépen utazott el Bulgáriába, Várnába a MOL Vidi Ludgorec elleni meccsére, az útját pedig a cégeivel milliárdos állami megbízásokat nyerő Garancsi István fizette, a Demokratikus Koalíció szóvivője, Rónai Sándor feljelentést tett. A nyomozást elindították, de aztán meg is szüntették, ami ellen a politikus  panasszal fog élni – derült ki a Rónai Sándor vasárnapi sajtótájékoztatóján. 

– Semmilyen más európai demokráciában nem maradhatna következmények nélkül, ha a hivatalban lévő miniszterelnök egy közbeszerzéseken meggazdagodott milliárdos ajándékát fogadja el

– mondta a politikus. Újságírói kérdésre, hogy mi a következő lépés, ha a panaszt elutasítják, Rónai úgy válaszolt, a panaszt valószínűleg el fogják utasítani, de a DK-nak minden létező módon meg kell próbálnia bizonyítani, hogy a bűncselekményeket elkövették. – Ha Magyarországon egyszer majd lesz független igazságszolgáltatás, akkor Polt Péternek ugyanígy felelnie kell ezekért az ügyekért. Akkor már papírja lesz arról, hogy ő ezekben az ügyekben bűntársként működött közre. Ezért is tesszük ezt a panaszt – fűzte hozzá. 

Szeptemberben az Átlátszó írt arról a Bombardier Global 6000 típusú magánrepülőgépről, amelyet a NER-oligarcha is használ, ami után a Népszava nem átallotta megkérdezni, hogy ki fizette a miniszterelnök július 25-i útját a várnai meccsre, Havasi Bertalan miniszterelnöki sajtófőnök pedig lazán úgy válaszolt, hogy a költségeket Garancsi állta, de ez az adófizetőknek nem került pénzbe. A kijelentésnek több szépséghibája van. Az egyik, hogy enyhén szólva nem igaz, a magát Orbán önjelölt kötélbarátjaként aposztrofáló Garancsi ugyanis milliárdokba kerül az adófizetőknek. Ő az építőiparban utazó Market Zrt. tulajdonosa, amely augusztusban nyert el egy 930 milliós kórházfelújítást, a Szent Ferenc Kórházét, és 10,67 milliárdért építheti fel az új országgyűlési irodaházat Kossuth téren, a volt MTESZ-székház területén. Másik cége, a Mobil Adat Kft. szállíthatja a SIM-kártyákat a NAV online pénztárgépeibe, az érdekeltségébe tartozó ESMA Zrt. májusban öt évre megkapta a budapesti elefántfüles hirdetések használati jogát, a tulajdonában lévő G4S Készpénzlogisztikai Kft. pedig a MÁV bevételét szállíthatja 466 millió forintért, az eredetileg becsült árnál 176 millióval többért. A Market tavaly nettó 107 milliárd forintos árbevételt ért el,  20 milliárd forinttal többet, mint 2016-ban.

A másik szépséghiba az, hogy Havasi gyakorlatilag beismerő vallomást tett arról, hogy a miniszterelnök elfogadott egy vesztegetési kísérletként értelmezhető ajánlatot. Ezt a gyanút – a korrupció gyanúját – Hollik István, a Fidesz-KDNP frakció szóvivője azzal próbálta eloszlatni, hogy Orbán barátként kapta az utat Garancsitól, aminek ellentmondva aztán Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hajmeresztő logikai bukfencek kíséretében már azt magyarázta, hogy Orbán miniszterelnökként utazott Bulgáriába., és a miniszterelnök majd eldönti, hogy beleírja-e a vagyonnyilatkozatába az utat. A DK mellett a Párbeszéd is hivatali vesztegetés és hivatali vesztegetés elfogadása gyanújával feljelentést tett az ügyben, amelyet Orbán a maga részéről azzal intézett el, hogy harminc éve is így repült, és ezután is így fog.