Megszólalt a magyar válogatott is Eriksenről: Mindannyiunkat sokkolt

Nagy Ádám kívánt mielőbbi felépülést a dán játékosnak.

2021. június 13., 17:39

Szerző:

„Éppen véget ért a délutáni edzésünk, amikor az első hírek érkeztek. Mindannyiunkat sokkolt, rengeteget beszéltünk róla és arról is, hogy ez miként hat a dán válogatottra. Megrázó volt, hogy a családja is jelen volt” – mondta Nagy Ádám az MTI-nek, hozzátéve: mindannyiunk nevében mondhatom, hogy azt kívánjuk, mielőbb otthon legyen a családja körében.

Nagy szerint szörnyű belegondolni abba, hogy ez bármelyikükkel megtörténhet. Elárulta, többször szóba került, hogyan lehetne kivédeni az ilyen eseteket: mert nem ez az első eset és valószínűleg nem is az utolsó. Hiába csinálnak a futballistákon EKG-t, szívultrahangot, laborvizsgálatot, így is rejtve maradhatnak egészségi problémák.

„Érezzük, hogy fokozódik a nyomás, de ez természetes. Az ausztriai edzőtáborban még lazábban beszélgettünk a dolgokról, mert tudtuk, jó néhány edzés lesz addig, amíg kifutunk a telt házas Puskás Arénába. De ez egy édes teher, egy soha vissza nem térő alkalom. Mindent megteszünk, hogy jól kezdjünk” – tért át a nemzeti együttes első, keddi fellépésére Nagy Ádám.

A magyar válogatott kedden a portugálokat fogadja a Puskás Arénában, szombaton pedig ugyanott a világbajnok franciákkal játszik, aztán június 23-án Münchenben a németek vendégeként zárja a csoportkört.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.