Megnőtt a felvételizők száma, íme a legnépszerűbb szakok

Jelentősen megnőtt a pályázók száma, az érdeklődés nem változott.

2021. július 23., 10:36

Szerző:

Megnőtt a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők száma, ezzel párhuzamosan mind a Pécsi Tudományegyetemre, mind a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre is többen pályáztak.

Több mint 1900 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a szeptemberben induló új tanévben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE), többen mint tavaly – írta meg pénteken az MTI az intézményre hivatkozva. Kifejtették: idén a felsőoktatásba jelentkezők száma 11 százalékkal nőtt, az NKE-re 24 százalékkal jelentkeztek többen annak ellenére, hogy több karukon volt olyan szak, ahová bőven 400 pont feletti teljesítményre volt szükség a bejutáshoz. A legtöbben az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karon kezdik első tanévüket egyetemistaként. Itt a nappali rendszerű alapszakok közül a nemzetközi igazgatási szak most először angol nyelven is indul.

A Rendészettudományi Karon közel 600 elsőéves startol el szeptemberben, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon 324 elsőéves kezd ősszel. Erre a karra tavaly került át nemzetközi biztonság- és védelempolitika képzés, amely továbbra is igazi slágerszak. A Víztudományi Karon 88-an kezdhetik meg első tanévüket.

Csaknem 5500 hallgatót vett fel a Pécsi Tudományegyetem (PTE) az idei általános felvételi eljárásban, a felvettek száma 583-mal, 12 százalékkal haladja meg a tavalyi létszámot – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel. A növekedés felülmúlta a várakozásaikat; mint írják az emelkedés a PTE beiskolázási kampányának is köszönhető, amelynek fontos eleme volt a rektori ösztöndíj. A hallgatók 59 százaléka alapképzésen, 16-16 százaléka osztatlan és mesterképzésen tanulhat szeptembertől. A felvettek mintegy 84 százaléka támogatott szakokra került be, és 69 százalékban teljes idejű képzésen kezdhetik meg tanulmányaikat.

Továbbra is az ápolás és betegellátás alapképzés szakirányai, a jogász, az általános orvos osztatlan képzés, valamint a pszichológia szak a legnépszerűbbek. Sokan érdeklődtek az osztatlan tanári szakok, a gazdálkodási és menedzsment, a mérnökinformatikus, a fogorvos szak iránt is. A mesterképzéseken az építész, az egészségügyi menedzser, a szerkezet-építőmérnöki, a pszichológia, a vezetés és szervezés, valamint a fizioterápia képzések indulnak a legnépesebb évfolyamokkal. Idén az egyetem kultúratudományi, pedagógusképző és vidékfejlesztési kara 46, az állam- és jogtudományi 25, a közgazdaságtudományi kar 18, a műszaki és informatikai kar 16 százalékkal növelte a felvettek számát az előző évihez képest.

(Kiemelt kép: Résztvevők a Pont Ott Parti - felvételi eredményváró rendezvényen az ELTE Lágymányosi Campusán 2021. július 22-én.
MTI/Bruzák Noémi)

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.