Megkéselte élettársát egy nő, amiért a férfi elvesztette az egyik kutyájukat sétáltatás közben

Az ügyészség letöltendő börtönt kért a 25 éves nőre életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.

2021. április 28., 11:29

Szerző:

A vád szerint a 25 éves nő azért támadt rá élettársára, mert az sétálni vitte két közös kutyájukat, azonban az egyik eb elszaladt, így a férfi nélküle tért haza. Emiatt a nő annyira felháborodott, hogy egy konyhakéssel támadt a férfira, és életveszélyesen megsebesítette – írta az ügyészség.

A vádirat szerint a vádlott nő és a sértett férfi 2015. évtől kezdődően élt élettársi kapcsolatban. A felek viszonya nem volt felhőtlen, a vádlott rendszeresen italozott, és együttélésük alatt több alkalommal is bántalmazta a sértettet.

A sértett 2020. március 30-án az esti órákban a XIV. kerületi lakásukból sétálni vitte két kutyájukat. Séta közben az egyik kutya elszaladt és a sértett nem találta meg, így már csak az egyik kutyával tért vissza a közös lakásukba.

Az ekkor már ittas állapotban lévő vádlott veszekedni, kiabálni kezdett a férfival az elveszített kutya miatt. A vádlott a sértett szidalmazása közben, a lakás konyhájából egy konyhakést vett magához, majd azzal támadt rá a sértettre, a késsel a sértett arca irányába szúrt. A férfi a szúrást elhárította, ezért az arcán emiatt csak egy felületes, metszett sérülés keletkezett.

A sértett tartott attól, hogy a vádlott nem hagy fel az agresszív, támadó magatartásával, ezért megpróbálta elhagyni a lakást és el is indult a lakás kulcsra zárt bejárati ajtaja felé. Az előszobában érte őt utol a vádlott, aki a kezében tartott késsel mellkason szúrta a sértettet. A szúrás miatt fellépő erős vérzés miatt végül a nő hívta ki a mentőket.

A bántalmazás következtében a sértett által elszenvedett mellkasi sérülés életveszélyes volt, a szakszerű és időszerű orvosi beavatkozás elmaradása, vagy jelentős késedelme esetén feltétlenül a sértett halálát okozta volna.

A Fővárosi Főügyészség – a jelenleg is letartóztatásban lévő – nővel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a bíróságon. A főügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje őt végrehajtandó börtönbüntetésre és tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

(Kiemelt kép: Fotó: ugyeszseg.hu)

 

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.