Megint belenyúlt a költségvetésbe a kormány
A rezsitámogatás és a hittanoktatás körül is változások történtek.
A csütörtök este megjelent kormányhatározat szerint újabb 32 milliárdot utaltak ki a rezsivédelmi alapból, ezúttal az Energiaügyi Minisztérium számára, az ipari fogyasztók veszélyhelyzeti rezsitámogatására – vette észre a hvg. De nem ez volt az egyetlen változás. Az átcsoportosítás végrehajtásáért azonnali határidővel Varga Mihály pénzügyminiszter felelős.
Az egészségügyi szakellátók szállóinak fejlesztésére további 231 millió forintot írt jóvá, és az „Élményteli gyógyhely: Bükfürdő” című programra szánt összeget pedig 235 millióval emelte.
A költségvetésben eredetileg szereplő „hit- és erkölcstanoktatás, hittanoktatás és tankönyvtámogatás jogcímcsoport” 17 milliárdjához képest engedélyezte a legfeljebb 3,5 milliárd forinttal történő túllépését. A Johannita Rend Magyar Tagozata 281 millió forintot kap a Budapest IX. kerületi épület felújítására, annak az épületnek, amelyet 2021-ben egy törvénnyel ingyenesen a tulajdonába adtak „nevelési-oktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális és sporttevékenységének ellátása érdekében” – teszi hozzá a portál.
De megállapított különleges szabályokat többek között a tihanyi Honthy-villa felújítására és átalakítására is. Egy Budapest XIII. kerületi Esztergomi út 37-ben egy bank székházépítésével kapcsolatban engedélyezte, hogy az épület három tornya 90, 78 és 65 méter magas lehet, és a megvalósuló építmények között nem kell telepítési távolságot sem tartani.
(Kiemelt képünkön: Orbán Viktor magyar miniszterelnök a kormány 2022. évi utolsó ülése előtt tartott éves sajtótájékoztatóján Budapesten december 21-én. Fotó: KISBENEDEK Attila / AFP)