Meghalt Kárpáti Zsuzsa volt parlamenti képviselő
Életének 63. évében elhunyt Kárpáti Zsuzsa az MSZP volt képiviselője, frakcióvezető-helyettese.
A parlament honlapjának információi szerint Kárpáti Zsuzsa 2002 és 2006 között volt az MSZP képviselője, frakcióvezető-helyettese az Országgyűlésben. A Szociális és családügyi bizottságban, illetve az Egészségügyi bizottságban dolgozott.
1961. március 25-én született Veszprémben. 1981-ben ápoló, asszisztens, 1982-ben gyermekápolói szakképesítést szerzett. 1986-ban intenzív terápiás szakasszisztens szakvizsgát tett, majd 1997-ben szociológusi diplomát szerzett. 1991-ben lett az MSZP tagja, majd több évig párt országos választmányának is tagja.
Az MSZP megemlékezésében azt írja: Kárpáti „lelkiismeretes munkát végzett az Egészségügyi Bizottságban, illetve a Szociális és Családügyi bizottságban”.
(Kiemelt képünk forrása: parlament.hu)