Meghalt Gyenesei István

Meghalt  Gyenesei István, volt önkormányzati miniszter.

2024. március 22., 07:19

Szerző:

Hetvenhat évesen meghalt Gyenesei István volt országgyűlési képviselő, korábbi önkormányzati miniszter – értesült a Népszava. A volt önkormányzati miniszter évek óta rákkal küzdött.

A politikus 1948-ban, Kaposváron született, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát agrárközgazdász szakon. 1982-ben doktorált, majd 1991 és 1993 közt politikát hallgatott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) – írja az RTL.

A rendszerváltás előtt 1975 és 1989 közt tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak (MSZMP), majd 1990-ben független jelöltként indult az országgyűlési választásokon. 1994-ben megalapította a Somogyért Egyesületet, amely a 2006-os választásokon párttá alakult Somogyért Szövetség néven. Az egyetlen jelölt Gyenesei István volt, aki végül egyéni mandátumot szerzett. 2008-ban aztán az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc önkormányzati miniszternek jelölte. Posztját csaknem egy évig töltötte be. 

Évek óta rákkal küzdött. Januárban a Blikk arról számolt be, hogy ismét kiújult nála a betegség. Ennek ellenére nyilatkozatából optimizmus áradt. „A körülményekhez képest, köszönöm, jól vagyok. Erőt gyűjtök” – mondta akkor a lapnak.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)