Meggyes Tamást megbuktatta az LMP
Meggyes Tamás: "hibáztam, lemondok"
Elismerte Esztergom volt polgármestere a Népszavának, hogy hibázott, amikor a vonatkozó törvényt megsértve parlamenti képviselőként felügyelőbizottsági (fb) tisztséget vállalt a város vagyonkezelő cégénél, a Strigonium Holding Zrt.-nél. A fideszes Meggyes Tamás arra reagált, hogy az LMP feltárta: a képviselők jogállásáról szóló törvényt megsértve, önkormányzati tulajdonú cég ellenőrző testületében vállalt megbízatást, ezért az ökopárt felszólította, hogy mondjon le mandátumáról - írta a
Népszava.Meggyes a napilap kérdésére azt mondta, nem tudott erről az összeférhetetlenségről: "a jogérzékem nem súgta, hogy ezt ne lenne szabad." Hozzátette: a jogsértést sajnálja, viszont nincs mit visszafizetnie, ugyanis munkájáért nem vett fel pénzt, mióta 2011. májusa óta fb-tag volt. Így ez szerinte csak felelősséggel járt, pénzzel nem. Azt is mondta, benyújtotta írásban lemondását az fb-tagságról. Ami a képviselői mandátumáról való lemondásra felszólítását illeti, azt mondta: végig fogja gondolni, de igazán nem érzi magát vétkesnek.
A volt polgármester reméli, hogy ezzel lezárta az ügyet, ám ez nem biztos. Az LMP ugyanis a mentelmi bizottsághoz fordult. A Fidesz is büntetheti mondjuk pénzbírságra Meggyest, mint tette a dupla költségtérítést sorozatosan felvevő frakciótársaival tavasszal. A jogsértés pedig megtörtént, függetlenül attól, hogy térítés nélkül dolgozott Meggyes a városi cégnek, hiszen a jogszabály nem azt tiltja, hogy pénzt vegyen fel egy képviselő az fb-tagságért, hanem egyáltalán ezt a megbízatást nevezi összeférhetetlennek a képviselői mandátummal.
Meggyes egyébként havi 100 ezer forintot kaphatott volna a Strigoniumtól. Legalábbis a cég korábbi fb-tagjai ennyiért dolgoztak tavaly december 31-ig - ez az összeg a honlapon közölt javadalmazási táblázatból derül ki, melyet egyébként a társaság az üvegzsebtörvény előírásait megsértve csaknem egy éve nem frissített. Meggyes amúgy megjegyezte: több önkormányzati képviselőtársával nemcsak a Strigoniumnak dolgoztak ingyen, hanem a városnak is, hiszen az adósságrendezési eljárás idején nem kaphattak a képviselők fizetést. Igaz, azóta visszamenőleg megszavazta magának ezt az esztergomi képviselő-testület fideszes többsége, csak a város független polgármestere, Tétényi Éva ezt jogi aggályai miatt nem írta alá.
Meggyes Tamás a nap folyamán az alábbi közleményt juttatta el honlapunkhoz: