Megfúrná a debreceni akkumulátorgyárat az LMP

Helyi népszavazást kezdeményez az LMP a Debrecenbe tervezett kínai akkumulátorgyárról, mivel attól tart, hogy annak jelentős vízfelhasználása felgyorsítja a város kiszáradását – jelentette be Murguly Mátyás, a párt helyi politikusa pénteken sajtótájékoztatón.

2022. október 7., 19:41

Szerző:

Murguly Mátyás közölte: Debrecen adottságai nem jók az akkumulátorgyártásra, ugyanis az 1960-as évek óta folyamatosan csökken a talajvíz. Ha nagy vízigényű ipart telepítenek ide, az felgyorsítja a város kiszáradását – tette hozzá, bajnak nevezve, hogy senki nem kérdezte meg a lakosságot, akar-e akkumulátorgyárat. 

Az LMP helyi szervezete ezért népszavazást kezdeményez – mondta Murguly Mátyás.  

Korábbi bejelentés szerint Magyarország történetének legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, ahol a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL), a világ legnagyobb akkumulátorgyártója hozza létre második európai üzemét mintegy 3 ezer milliárd forint értékben.

(Kiemelt képünk illusztráció. Tibor Bognar / Photononstop / Photononstop via AFP)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.