Megemlékezett a TEK a Hableány hajókatasztrófáról

Megemlékezést tartott szombaton, a Hableány sétahajó kiemelésének harmadik évfordulóján Budapesten a Terrorelhárítási Központ (TEK).

2022. június 11., 13:28

Szerző:

A tragédia helyszínének közelében, a Margit-híd pesti hídfőjénél felállított emlékműre Hajdu János főigazgató koszorút helyezett el, majd a kollégáival együtt főhajtással emlékezett meg az áldozatokról.

A Hableány 2019. május 29-én este néhány másodperc alatt süllyedt el a Duna belvárosi szakaszán, a Parlament és a Margit-híd között, miután egy jóval nagyobb vízi jármű, a Viking Sygin nekiment és felborította. A szállodahajó kapitányát a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésével, valamint segítségnyújtás elmulasztásával vádolja az ügyészség.

A sétahajón utazó 33 dél-koreai turistából hetet sikerült kimenteni. A tragédiában a kétfős magyar személyzet is életét vesztette. A legfiatalabb utas 6 éves, a legidősebb 71 éves volt. Egyiküket azóta sem találták meg, eltűntként tartják nyilván.

A roncsokat hajódaruval tudták csak felhozni a víz alól. Az előkészületet a TEK koordinálta, a kiemelés 7 óra elteltével ért véget. A holttesteket még ezt megelőzően sikerült felszínre hozni - idézte föl az akkor történteket egy pénteki rendezvényen Hajdu János. A főigazgató szerint egy ilyen esetnél a világon kevesen lennének képesek olyan gyorsan a helyszínre érni, ahogy a magyar szakemberek a tragédia estéjén szolgálatba álltak.

(Kiemelt kép: Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója koszorút helyez el a Hableány sétahajó kiemelésének harmadik évfordulóján tartott megemlékezésen Budapesten, a Margit híd pesti hídfőjénél, a katasztrófa áldozatainak emlékművénél 2022. június 11-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.