Megátkozták a bankot! 15 év befizetését keresi az ügyfél

Megátkozta az OTP-t egy taranyi cigány férfi, miután hiába próbálta kideríteni, hogy mi lett az 1982 óta tartó lakáshitel-törlesztéseivel – írta a .

2010. január 5., 05:45

Legyenek átkozottak, amiért semmibe veszik a szegény embert! A taranyi roma állítja: átka mindig beteljesül. 15 év befizetését keresi a társaságon az idős férfi.

Kérdéseire ellentmondó válaszokat kapott a társaságtól, ezért úgy döntött: a maga eszközeivel fordul ellenük. Állítja: jó lesz félnie a pénzintézetnek, mert az átkai eddig mindig beteljesültek

– Azt kívánom nekik, hogy sose legyen több pénzük, mint amennyi nekem van – mondta ki rájuk Bogdán Péter. – Súlyos átok ez, mert az én zsebem rendszerint üres. Egy javasasszonytól tudom, hogy léteznek olyan emberek, akiknek 99 százalékban beteljesülnek a jóslatai, és én is ezek közül való vagyok. Ezt a gyakorlat már számtalanszor igazolta. Amit én eddig megjövendöltem, az a legtöbb esetben úgy lett – állította a taranyi roma.

Indulatát a legnagyobb pénzintézet ellen az váltotta ki, hogy nemrég lejárt a lakásépítési hitele az OTP-nél, ám a búcsú ellentmondásosra sikerült. – 2008-ban lezárták a kölcsönömet, de még 2009 augusztusában is fizettem, mert nem szólt senki, hogy véget ért – mondta el Bogdán Péter. – Nagyatádon az ügyintéző még azt mondta: 40-50 ezer forinttal túlfizettünk, aztán jött egy levél, hogy mi tartozunk. Küldtek egy olyan egyenleget, amelyből az derül ki: 1982 és 1998 között nem fizettünk be egy fillért sem. Ennek alapján megfenyegettek, hogy fizessek még, mert különben elárverezik a fejem fölül a házat. Fizettem, mint a katonatiszt, összesen 116 ezer forintot.

Az OTP háttérműveleti igazgatóságán elmondták: nem lesz nehéz kideríteni, hogy mi történt itt valójában, ehhez csak egy hiteltörténeti igazolást kell kérnie a családnak. Ebből pontosan megtudható majd, hogy 1982 óta milyen befizetéseket tart nyilván a pénzintézet ehhez a hitelhez kapcsolódóan.