Még mindig vizsgálják az Orbán ellen tervezett merényletet

Még mindig előzetes letartóztatásban van az a két férfi, akiket másfél éve fogott el a Terrorelhárítási Központ és akik a hivatalos tájékoztatás szerint a miniszterelnök elleni merényletre készülhettek – írja a Magyar Idők.

2017. május 31., 08:58

MTI-fotó: Bugány János

A kormánypárti napilap információi szerint egyelőre lőfegyverrel, lőszerrel visszaéléssel gyanúsítják a két férfit, de a hatóságok továbbra is azon dolgoznak, hogy bizonyítsák, merényletre készültek.

2015 novemberében fogták el az akkor 62 éves gödöllői M. Pétert, illetve az akkor 60 éves budapesti R. Gyulát, akik Budapest felé tartottak autójukkal, és sorozatlövő fegyvereket, hangtompítókat, valamint éleslőszereket találtak náluk.

A két férfi a Belügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint a Magyar Nemzeti Hadsereghez (MNH) kapcsolhatók. A paramilitáris szervezet – amelynek tagságát 15–25 főre teszik a titkosszolgálatok – az eset után elhatárolódott a merénylettől. A nyomozás határideje 2017. szeptember 21., amit várhatóan meghosszabbítanak majd – írja a Magyar Idők.