Még mindig vannak olyan benzinkutak, amik nem kapták meg a kormány támogatását

A kormány augusztusi ígéretével ellentétben még mindig számos benzinkút nem kapta meg a pénzbeli támogatást.

2022. november 8., 17:20

Szerző:

„Sajnálattal állapítottuk meg, hogy a kormányzat ígérete a kifizetések augusztus végéig történő teljesítéséről álom maradt. Annak ellenére, hogy szeptember és október hónap folyamán történtek kifizetések, a mai napon még jelentős számban vannak olyan tagjaink, akik még mindig nem kaptak semmit, és több olyan tagunk is van, aki a Támogató Okiratot ugyan már megkapta, de pénzt még nem” – írta a Független Benzinkutak Szövetsége közleményében.

Megjegyezték, hogy az idei negyedik negyedévre vonatkozóan még döntés sem született a támogatás mértékéről, kifizetés módjáról, határidejéről, felelőséről, valamint a szükséges pénzügyi keret rendelkezésre állásáról.

Felidézték, hogy az emelkedő rezsiköltségek csak tovább rontanak a benzinkutak helyzetén, ugyanis azokat is fedezniük kell valamiből. „Sajnos, ezt kizárólag úgy tudjuk megoldani, hogy napról napra kevesebb árut vásárolunk, és az így felszabaduló forgóeszközöket feléljük.”

A szövetség hangsúlyozta, hogy ezeknek az lesz a következménye, hogy kifogynak a hatósági áras üzemanyagból. A készlethiányt pedig csak úgy tudják egyensúlyba hozni a „rájuk erőltetett kényszerű nyitvatartással”, hogy további mennyiségi korlátozást vezetnek be.

Emlékeztettek, hogy a kormány eddig öt alkalommal foglalta rendeletbe az üzemanyag-ársapka végének időpontját, majd hozzátették, hogy remélik ez is lesz utolsó, ugyanis „Tartalékaink már régen nincsenek, veszteségeink közelítik, el is érhetik a 100Mrd forintot.”

(Fotó: Szántai Edina/168.hu)