Még mindig bízik az isteni csodában Iványi Gábor, ám egyháza nyakán szorul a hurok – a csőd szélére kerültek
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség munkát ad a legálisan nálunk tartózkodó, hivatalosan befogadott menekülteknek. A főleg Iránból jött afgánok között – kertészen, ápolónőn, villanyszerelőn kívül – van két varrónő is. Az egyház felajánlásként maradék textilanyagokat kapott, a menekült nők ebből készítenek nyakkendőket. Iványi adott nekik egyet a sajátjából, hogy tanulmányozhassák a szabási technikát. Az elkészült nyakkendőket az egyház egyik önkéntese árusítja, a szerény bevétel a menekülteket segíti – írja a Népszava.
A lap szerint ugyanakkor az egyház nagy bajban van. Hiába mondták ki alkotmánybírósági döntések és nemzetközi verdiktek, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget jogsértő módon fosztották meg egyházi rangjától, korábbi státuszát a hosszú évek óta húzódó procedúra ellenére máig sem kapta vissza. Ennek pedig komoly anyagi vonzatai vannak. Az egyház költségvetése normatív és kiegészítő állami támogatásból, pályázati pénzekből, saját bevételekből – például egyszázalékos felajánlásokból – tevődik össze. Ha ezekből a pillérekből akár csak egyet is kiütnek, felborul a költségvetés.
Márpedig Iványiék esetében többet is kiütöttek. A kiegészítő támogatás a felére, a pályázatokból elnyert összeg a töredékére csökkent. Az egyház – hiába felel meg az összes törvényi feltételnek – továbbra sem gyűjthet egyszázalékos felajánlásokat. A 2012-es állapotok alapján – ekkor lépett életbe az új, fideszes egyházi törvény – az állam elvileg ad némi kompenzációt, de ez a pénz is rendre késve érkezik.
Iványi elmondása szerint éves költségvetésük 4 milliárd forint körül mozog, az állam tartozása legalább 3 milliárd forintra tehető. A kormány még azt a összeget sem akarja átutalni, amit saját maga is elismert jogos követelésnek.
Pedig a pénznek lenne helye: az egyház tucatnyi szociális létesítményt és iskolát működtet, hajléktalanok, rászorulók ellátásáról, hátrányos helyzetű gyerekek iskoláztatásáról gondoskodik. A kormány az ő sorsukkal packázik, amikor folyamatos bizonytalanságban tartja az intézményeket. Hónapról hónapra gondot okoz, hogy miből fizetik ki a munkatársakat. „Imádkozunk, bízunk az isteni csodában” – mondta a lapnak Iványi Gábor.
A 168 Óra is beszámolt arról, hogy a mai napig rendezetlen a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyházi státusza, ezért a MET közgyűlése április közepén úgy döntött, hogy az Európai Unió Miniszterek Tanácsához fordul. A vonatkozó sajtóközlemény szerint ráadásul az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület, illetve a MET súlyos anyagi gondokkal is néz szembe; éves szinten intézményeik összesen, több mint 1 milliárd forint bevételkieséssel küszködnek.
Korábban az Alkotmánybíróság és egyéb jogi fórumok döntései értelmében az Országgyűlésnek és a kormánynak helyre kell állítania a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyházi státuszát, melyet azok a jogerős határozatok ellenére közel négy éve halogatnak. Ugyanezt az elvárást tartalmazza a strasbourgi Európai Emberi Jogok Bíróságának több döntése is. De ez a mai napig nem történt meg.
Pedig Iványi egyházi nemcsak a törvényi feltételeknek megfelelő vallási szervezet, hanem gyülekezeti kötelezettségein túl a MET tevékenységéhez tartozik, hogy az egyházzal együttműködő Oltalom Karitatív Egyesület kiterjedt hajléktalan- és szociális ellátást, család-, egészségügyi, és idősgondozást végez; mintegy 600 férőhelyen hajléktalan látnak el, 5 idősotthont tartanak fenn, évente több ezer krízishelyzetben lévő családot gondoznak; köznevelési intézményeikben pedig mintegy 3000 gyerek részére biztosítják bölcsődétől a középfokú végzettség megszerzéséig az oktatási rendszer teljes spektrumát. A Wesley János Lelkészképző Főiskola is változatlanul működik, noha 2010 óta az államilag támogatott férőhelyek megvonása miatt egyre nehezebben.
A Fidesz-KDNP, pontosabban Orbán Viktor annak ellenére sem hajlandó visszaadni a MET egyházi státuszát és támogatásait, hogy decemberben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Országgyűlés mulasztott, amiért három és fél éve nem dönt a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) jogállásáról.
Iványi Gábor korábban a 168 Órának adott interjúban beszélt arról, nem adják fel, talpra fognak állni, s sem hallgatással, sem semmilyen más módon nem fognak elvtelen alkut kötni ezzel a hatalommal:
„Nem szabad mindent eltűrni azért, hogy kitalált programjainkat végrehajthassuk. Nem. El kell mondani, hogy ami itt történik, az bűn, az szégyellni való dolog! És ha ezért bosszút állnak, akkor meg kell találni egy másik oldalról az utat. Mert nem fogunk tétlenek maradni. Nem kell félni, mert a Jóisten emeletekkel magasabban lakozik, és nevet ezeken, akik lába zsámolya alatt istenkednek. Nem kell félni tőlük, mert megölhetnek, de nem árthatnak nekünk. Rengeteg eszközük van, hogy tönkretegyék és eltapossák azt, aki ellenük szegül, de nincs minden eszköz a kezükben."