Még jövőre sem vezetik be az új alaptantervet

2018. november 26., 14:21

Szerző:

Az Országgyűlés Kulturális Bizottsága hétfőn ülésezett. Az ülésen Hiller István (MSZP) arról érdeklődött, hogy mikor kerülhet nyilvánosságra a Nemzeti alaptanterv kormány által aláírt változata. A bizottság fideszes elnök, Pósán László kijelentette, hogy az új Nat 2019-es bevezetésére nem fog sor kerülni – írja a Népszava.

– A tervezetről zajló vita még nem ért véget, továbbra is zajlik

– fogalmazott Pósán.

A Nat-tervezet Csépe Valéria professzor és szakértői csapata dolgozta ki

Az ülésen szóba került a Közép-európai Egyetem (CEU) és a több szakmai szervezet által létrehozott Oktatási Minimum program is. A CEU ügyében Ungár Péter LMP-s képviselő nyújtott be javaslatot arról, hogy a kormány helyezze hatályon kívül a felsőoktatási törvény azon rendelkezéseit, amelyek kifejezetten az egyetem ellehetetlenítésére irányulnak.

A bizottság fideszes többsége leszavazta a javaslatot. Így döntöttek az Oktatási Minimum program tárgysorozatba vételéről is. Hiller hiába érvelt azzal, hogy a programot szakmai, civil és érdekvédelmi szervezetek dolgozták ki annak érdekében, hogy létrejöhessen egy pártpolitikától független oktatási irányvonal. Pósán szerint a dokumentum nem más, mint „a baloldal oktatási programja”. Elutasították az arról szóló javaslatot is, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekeket oktató iskolák legyenek akadálymentesek, illetve hogy azok a médiumok, amelyek évente három alkalommal bizonyítottan valótlanságot állítanak, ne kaphassanak állami támogatást.

A hétfői ülésen csak egyetlen javaslat tárgysorozatba vételéről döntött pozitívan a bizottság, ezt a fideszes Bánki Erik nyújtotta be. A javaslat úgy módosítaná a sporttörvényt, hogy az olimpiákon szerzett érmekért egyforma összegek járjanak. A költségvetésben erre irányzott összeg a jelenlegi 1,9 milliárdról 3,6 milliárdra növekedne. Bánki Erik szerint a magyar gazdaság ezt megengedheti magának.