Még csak négy éves, de máris életveszélyesen lepusztult a 4 milliós uniós támogatásból épült borsodi kilátó

2018. május 24., 11:34

Szerző:

Életveszélyessé nyilvánították a 2014. augusztusában átadott, uniós támogatással épült, Begyeleg kilátót Mályinka határában – állítja az Átlátszó olvasója, aki le is fotózta az erről árulkodó feliratot.

Íme: 

Fotó: Átlátszó/olvasó

Az olvasó az átadáson is ott volt, szerinte már akkor lehetett látni, hogy a nyolc méter magasságú kilátó rövid életű lesz, ugyanis szerinte gyenge minőségű, ráadásul nem is szárított faanyagból építették meg. A nedves fa „lábon” száradása eleve magában hordozza a hasadás, repedés veszélyét – jósolta ekkor. Igaza lett.

Bár az évek folyamán történt karbantartás, a Begyeleg kilátó sorsa megpecsételődött.

Györfi Gábor Mályinka jelenlegi polgármester nem kívánt nyilatkozni az Átlátszónak. A falu korábbi polgármestere, Mihály Ferenc szerint bár egy helyen „valakik” megbontották a szerkezetet, de nincs baj a kilátóval, ő maga nemrégiben fel is mászott rá.

A kivitelező, a Tardonára bejegyzett Rezilienciaközpont nem tud a kilátó lezárásáról, esetleges hibáiról. 

A kilátót nagy csinnadrattával adták át 2014 augusztusában a falunapon. A megnyitón megjelent Demeter Zoltán (Fidesz) országgyűlési képviselő is. A beruházás „ökoközlekedés fejlesztése” címen 3,9 millió forint uniós forrást kapott. A már hivatkozott olvasó ezt szerint

kevesebb mint a felébe kerülhetetta munka és az anyag.