Medián: a többség az "aki nem dolgozik, ne is egyék" elvét vallja

A Medián felmérése szerint az emberek többsége elvenné a gyerekek után járó állami támogatást a segélyből élő, gyerekeit továbbtaníttatni nem tudó, vagy nem akaró szülőktől.

2010. április 1., 06:46

A Miniszterelnöki Hivatal megbízásából március 2-án végzett telefonos közvélemény-kutatás készítői a Medián honlapján megjelent elemzésben kiemelik, hogy a közvélemény a gazdasági válság közepette - a politikai pártok legtöbb képviselőjéhez hasonlóan - az "aki nem dolgozik, ne is egyék" elv alapján az elesettektől a középrétegek felé csoportosítaná az állami támogatásokat.

A Medián szerint ezt támasztja alá, hogy a megkérdezett ezer, véletlenszerűen kiválasztott felnőtt állampolgár negyede vélte úgy: jövedelmi helyzettől függetlenül mindenkinek, tehát a jobb módúaknak is meg kellene kapniuk a jelenleg havi 12-16 ezer forintos családi pótlékot.

A válaszadók háromnegyede ugyanakkor elvenné a családi pótlékot azoktól, akiknek a gyereke csak az általános iskolát végzi el, illetve a népesség kétharmada azon szülőknek sem adná oda a gyerekek után járó támogatást, akik nem vállalnak közmunkát a segély helyett - fejtik ki a felmérés készítői. Hozzátették: a megkérdezettek 63 százaléka helyesnek tartja azt az elgondolást, amely szerint a közmunkát nem vállaló szülők esetében egy, az állam által kinevezett eseti gondnokra kellene bízni a családi pótlék közvetítését.

A Medián jelenlegi, illetve korábbi vizsgálataiból is arra következtet, hogy a fenti szemléletmód mögött nem kizárólag a "magyar társadalomban meglévő erős rasszista indulatok" állnak, hanem az állampolgárok egymás iránt érzett szolidaritásának gyengülése is.

A közvélemény-kutató cég már az idén januárban is arról számolt be, hogy gyengülni látszik a nyugdíjasokkal szembeni társadalmi szolidaritás, a márciusi felmérés pedig már arról tanúskodik, hogy ugyanez a tendencia figyelhető meg a kisgyermeket nevelő szülőkkel szemben is.

A felmérés készítői kitérnek a "magyar közvélemény képmutatására" is, vagyis arra, hogy a feketegazdaságban szerzett jövedelmeket a megkérdezettek kevésbé súlyosan ítélik meg, mint a segélyből élést, illetve a gyermek taníttatásának tudatos, vagy kényszerű elhanyagolását. A válaszadók többsége ráadásul nem tartaná helyesnek, ha a harmadik gyermek után járó családi pótlékot adókedvezmény formájában csak azok kapnák meg, akiknek bejelentett jövedelmük van.

Az Európai Parlament képviselői megszavazták, hogy az Európai Unióban minden macska és kutya esetében kötelező legyen a mikrochip beültetése és a nyilvántartásba vétel, az illegális állatkereskedelem visszaszorítása és az állatjóléti szabályok megerősítése céljából.