Több tízezer embert érintenek a februári menetrendváltozások

Nagy változások jönnek.

2022. január 30., 09:08

Szerző:

Újabb jelentős fázisához érkezett a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonal magyarországi szakaszának felújítása azzal, hogy február 1-jétől Délegyháza és Kelebia között vágányzár mellett folytatódik a kivitelezés.  

A Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia (150-es számú) vasútvonal több évig tartó átépítésének első menetrendi üteme idén április 30-ig lesz érvényben. Ebben az időszakban a vonatok csak Budapest és Délegyháza között közlekednek majd. A Délegyháza–Kiskunhalas–Kelebia szakaszon vonatpótló autóbuszokkal, valamint a Volánbusz helyközi és távolsági járataival lehet utazni, ezek közlekedése a lezárás idejére a térségben megváltozik, és átveszi az érintett települések teljes kiszolgálását, közölte a MÁV-csoport.

A Délegyháza és Kelebia között életbe lépő módosítás havonta 50 ezer utast, a Budapest–Kelebia vonalon utazók mintegy negyedét érinti. A közúti buszos közlekedés és az átszállások miatt a Délegyházától délebbre lévő szakaszra, illetve szakaszról utazók Budapest és Kunszentmiklós-Tass között 20-30 perccel hosszabb eljutási idővel számolhatnak; Kiskőrös, Kiskunhalas, illetve Kelebia és a főváros között pedig 30-45 perccel növekedhetnek az átlagos eljutási idők.

A változások pontos részleteivel kapcsolatban a MÁV nyújtott tájékoztatást.

(Kiemelt képünk illusztráció: MTVA/Bizományosi | Róka László)

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.