Bemutatjuk a MÁV kistestvérét, akár már ma utazhat vele

Aki eddig azt hitte, hogy Magyarországon csak a MÁV képes brutális késéseket maga előtt görgetni, az nagyot tévedett.

2024. december 17., 12:05

Szerző:

Úgy tűnik megszületett a MÁV kistestvére, legalábbis a külső tényezőkből adódó késések alapján két troli járat is a vasúttársaság nyomdokaiba lépett. Három hónap alatt ugyanis  a 78-as és 74-es trolibusz útvonala rengetegszer volt akadályoztatva, leginkább szabálytalan parkolás miatt – számolt be Vitézy Dávid Facebook-posztja alapján a Totalcar. Az autós szakportál szerint a 74-es troli tavaly csak a Dohány utcában 122 alkalommal akadt el, emiatt petíció indult, hogy megszüntessék a kétoldali parkolást az érintett utcákban. Idén szeptemberben, októberben és novemberben pedig 66 alkalommal akadt el a 78-as a Nefelejcs utcában, míg a 74-es 78-szor a Dohány vagy a Wesselényi utcában. A három hónap alatt 11 ezer percen át volt akadályozva a trolik közlekedése.

Vitézy Dávid szerint az érintett utcákban emiatt már fenntarthatatlan a mostani parkolási rend, ezért változtatni kell rajta. Ezért szerdán a Fővárosi Közgyűlés elé kerül egy javaslat, amely elrendeli, hogy a BKK és a Budapest Közút vegye elejét az állandó beparkolásoknak, szülessen egy végleges megoldás a fennálló problémára.

A Totalcar felidézte, a Színes Erzsébetváros Egyesület más szervezetekkel petíciót indított februárban, hogy megszüntessék a kétoldali parkolást az érintett utcában. A petíció leírása szerint a kétoldali parkolás nem csak az ott közlekedő troliknak és rajta utazóknak okoz kellemetlenséget, hanem a gyalogosoknak és ott élőknek egyaránt. Az előbbinek azért, mert a parkoló autó a járdából vesz el, az utóbbinak pedig azért, mert ha elakad a troli, akkor azt dudálás követi.

Nem csak a trolik, a MÁV is akadályoztatva van a működésében

Amint arról portálunk is beszámolt már, november közepén leesett az első hó Magyarországon, ami alaposan megakasztotta a vasúti közlekedést. A MÁV friss adatai szerint az akkori késések csúnyán be is tettek a vasúttársaságnak, a statisztikák szerint ugyanis novemberben 10 vonatból valamivel több, mint 7 közlekedett pontosan, ami elmaradt az október eredményektől. Hegyi Zsolt, a MÁV-vezére ennek kapcsán ki is jelentette, hogy a magyar vasútvonalak olyannyira szoros kölcsönhatásban vannak egymással, hogy ha csupán három-négy érzékeny ponton egyszerre, egymással párhuzamosan történik valamilyen természeti vagy műszaki probléma, akkor az már az egész ország vasúti közlekedését negatívan befolyásolja. Egyetlen nap is képes egy a hónap menetrendszerűségi adatait lerontani.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: 168.hu)