Matolcsy elintézte: nem lesz megállapodás a Valutaalappal
Teljesen szertefoszlottak az IMF megállapodás esélyei, a magyar kormány olyan megoldást választott a költségvetési lyuk betömésére, amelyet elleneznek a potenciális hitelezők.
A Capital Economics úgy látja, hogy egyéves tárgyalások után szemernyivel sem kerültek közelebb a felek a szerződéshez, mint a kezdet kezdetén, írja a Reuters. Peter Attard Montalto/Nomura szerint csak azért nem lehet mondani, hogy az új csomag hatására még közelebb került a nullához az egyezség esélye, mert már eddig is ott tanyázott.
Az azonban tény, hogy a költségvetés folyamatos toldozgatása megerősíti az egyértelmű politika hiányát, márpedig éppen ez az, amit a Valutaalap számára kulcsfontosságú. A megállapodás egyre inkább tovatűnő lehetősége, a gyenge növekedési kilátások, valamint az újabb unortodox intézkedések miatt elképzelhető, hogy a hitelminősítők még tovább rontják az ország besorolását a bóvli kategórián belül, miután már eddig is negatív lépést helyeztek kilátásba. A Capital Economics szerint azonban a piaci gondok még kikényszeríthetik a kölcsönügyletet. Ha ugyanis a várakozásoknak megfelelően ismét nekilódul a válság az euroövezetben, az feltehetőleg újabb bajokat hoz felszínre Magyarországon is. Márpedig akkor az Orbán-kormánynak nemigen lesz más választása, mint hogy aláírja a papírt, ha el akarja kerülni a sokkal fájdalmasabb másik lehetőséget.