Más színpad, más szöveg

- Ők nem szeretnek minket, de mi szeretjük őket, mert keresztények vagyunk – zárul a prédikáció. Taps járja be a templomot. Matolcsy szerényen mosolyog, zakója belső zsebébe teszi jegyzetpapírját, lelép a pulpitusról, s leül oldalt.

Magabiztos, higgadt. Most szó nem esik pöttyökről, popsikról, macska-egér harcról. Más színpad, más szöveg.

Hódmezővásárhelyi plebs ott, svábhegyi egyházi közönség itt. Amely nem akad fenn olyan apróságon, hogy mit keres politikus a szószéken. Hiszen a katolikus plébánia és a reformátusok vendégül látták már Semjén Zsoltot, Surányi Lászlót, az öttusázó Balczó Zoltánt, Jelenits Istvánt, Nemeskürty Istvánt, Eperjes Károlyt.

Matolcsy – „testvéreim, meghatottan állok itt” felütés után – hálát ad. A miniszterelnök úr nevében is „a mély szeretetért, óvásért és támogatásért, amiben részesítettek minket óráról órára, évről évre.” Semjén Zsolt mesélte neki, hogy 2011 és 2012 fordulóján a klarissza nővérek külön imádkoztak érte és Orbánért. Ekkora a baj. Hiszen „nagy erőkkel küzdünk mi, kicsiny magyarok, mert Isten kiszemelt minket egy olyan feladatra, amire mások érdemtelenek, vagy amiben kudarcot vallottak.” Ám kétség ne legyen, „végül győzni fogunk, csak még nem tudjuk, ehhez milyen szakaszokon kell átmenni”.

Hogy világos legyen: ma a világon a pénz, a piac uralkodik. Emez került a hit, a közösség, a család, az értékek fölé. És nem árt tudni, hogy 2010, 2011 és 2012 fordulója után most újra támadást indítottak ellenünk. S bár mi még ezt nem látjuk, a kormány máris védekezik, és persze győzni fog.

A tanítás szerint a fő gond az, hogy a Nyugat a protestáns etikáról, a hitre, tudásra épülő működésről átállt egy másik rendre. Így esett, hogy azok, akik ma sikeresek, inkább délen és keleten keresendők. Ázsiában, Koreában, Kínában, Indonéziában. Mert ők, és persze mi tudjuk, hogy a közösség érdeke felülírja az egyén érdekeit. „Ezért a bankokra és a multikra terheljük a válság nehézségeit, nem magunkra. Ha megszorítanánk, itt százezres tüntetések lennének, mint korábban. De nincsenek, mert ők azok, akik az embereket terhelték és elvették tőlük a tizenharmadik havi nyugdíjat.” Bólogatnak a szépen fésült ősz fejek, göndörített vörös fürtök, oldalukon szép szövetkabátok, zsebükben elnémított Iphone-ok. Odakint nedves avar savanyítja a levegőt, tüchtigen, zsákokba gyűjtve áll a gereblyézett avar a végtörlesztett villa előtt. Köd alatt szusszannak a Fordok, BMW-k, egykulcsos adóból nagyra hízott terepjárók. Itt a svábhegyi utcában a bizonyosság: példátlan győzelmet arattunk! Miniszter úr is épp mondja, hogy önerőből csökkentettük az államadósságot, vittük három százalék alá a hiányt.

Matolcsy a tamások lelkébe is lát: hogy miért nem érezzük a sikereket? Kis csacsik! Mert természetes! Csak oda tértünk vissza, ahol már 2002 és 2010 között lennünk kellett volna. De az új világ végre közel van: jövőre lesz beruházás, növekedés. Miért ne lenne, ha mi magyarok éppen abban vagyunk jók, ami felértékelődött a világban? Ipar, mezőgazdaság, vendéglátás („minden, ami kedvesség, zamat, íz”), és még kreatívok is vagyunk. Matolcsy büszkén meséli, milyen értetlenül néznek rá a külföldi beruházók, amikor látják, mi mindent másképp csinálunk. „Mert ugyanúgy tenni borzasztó és unalmas.” És miért is tennénk, ha egyedi igényeket csak kreatívan lehet kielégíteni, és ezt mi tudjuk. Miképp azt is, hogy ott vannak a magyar huszonévesek és harmincasok a világ élvonalában, Kaliforniában, Cambridge-ben, Kenyában, Afganisztánban, hiszen Neumanntól Szilárd Leóig, Tellertől máig erre alkalmasak vagyunk. Bólogatnak most az egyetemisták és gimnazisták hátul, meg a második sorban. Igen, itt vagyunk, tandíj meg úgysincs, vagy ha mégis, futja rá, nyelvvizsga lesz, nem gond, németből is, ha muszáj, mi az nekünk, már az óvodában is angolul tanultunk. Miénk itt a tér.

Széken jelenléti ív pihen, „pályázati pénzből valósul meg az alkalom, kérhetnék nevet, címet?” Hogyne. Közös az ügy. Mit is mondott miniszter úr? „A félúton túl vagyunk, de a régi világ legyőzéséhez nem elég négy év, inkább nyolc, tizenkettő, vagy két évtized kell.”

Jó fél házzal indultunk, üres helyek maradtak a végére is, meg kérdések. Ötvenes férfi szerint a kétharmad negyedét a korrupcióellenes megszólalások hozták, „ne csak a retorika legyen!”

Matolcsy helyesel, csakhogy a 2006 utáni kormányok mindent megtettek azért, hogy a következő vezetés mozgástere minél szűkebb legyen. Lett is. A számonkérésben is. Például a kormánynak nincs ráhatása a bíróságokra, azok meg fékezik, akadályozzák az ügyeket.

Asszony a hitelességről beszél, hogy el kellene magyarázni, mit miért tesz a kormány, egy „ne értsen félre, drukker vagyok”mezőgazdász a nagyüzemeket félti az új földtörvénytől. Fiatal srác a kutatás-fejlesztés fontosságáról beszél, védegyletes fiú Paks kettőt kritizálja, más a nagyköveteknek üzeni: tetteinket röviden, érthetően kellene elmagyarázni külföldön.

Matolcsy precíz: jegyzetel, mindenre válaszol. Hitelességünkkel nincs gond, ahogy a kiszámíthatósággal sem: „Megmondtuk: aki helytelenül privatizációs vagyonhoz jutott a természetes monopóliumok területén – energia, szennyvíz, víz, csatorna –, attól vissza fogjuk venni, mert önként visszaadja. Mert olyanok lesznek a feltételek. Ez kiszámítható, csak nem szeretik. Miniszterelnök urat, kormányának más tagjait, ha lehetne, egy kanál vízben megmosdatnák.” Háztájitól nagyüzemig minden méretre szükség van, („aki zöldet lát, tovább él”), K+ F forrás és felzárkóztatás lesz, mert 2014 után az uniós források hatvan százaléka a vállalkozásokhoz fog kerülni. Ez már tuti. Matolcsy meg a kohéziós források szétosztásáról szóló vita idején épp nem Brüsszelben pöröl, hanem Svábhegyen egy templomban hirdet. Harc megy – pénzért, lelkekért.

De vissza oda, hogy munka kell. „A törmelék, a roncstársadalom” világában is, „ahol papa, mama sosem dolgozott. Nekik ott a közmunka. És a szigorú rendben történő képzés. Ehhez az állam kell, ehhez Pintér miniszter úr húsz rendőrtábornoka kell. Ők szervezik a közmunkás sereget. Mert teljes foglalkoztatást akarunk.”

A végére jut még sztori a leköszönő ázsiai nagykövettől, aki 2012 elején könnyekkel a szemében búcsúzott, mondván, ő tudja, mi folyik ellenünk. De szerencsére „Orbán Viktor az új világ egyik páncélos lovagjaként küzd a másik világ ellen.”

– Ők nem szeretnek minket, de mi szeretjük őket, mert keresztények vagyunk – zárul a prédikáció. Taps járja be a templomot. Matolcsy szerényen mosolyog, lelép a pulpitusról, s leül oldalt. Gimis srác hálálkodik az egyik lelkésznek:
– Nagyon köszönjük, máskor hirdessék meg nagyobb körben. Véletlenül vettem észre a hirdetőtáblán a cédulát.

– Szándékosan nem volt nagy hírverés, belterjesebb alkalmat szerettünk volna, de mégis itt volt valaki a 168 Órától.
– Ne, tényleg?

Naná. Matolcsyt bűn kihagyni.

A felvételen Matolcsy beszédének teljes szövegét hallhatják: