Márki-Zay Péter megbánta, hogy arról beszélt, szükség érzi a gyerekek testi fenyítésének

2019. július 14., 11:32

Szerző:

AZ ATV Heti Naplója készített egy riportot Hódmezővásárhely polgármesterének messzire visszhangzó júniusi kijelentéséről, amely szerint a politikusnak mindig nagyon fontos volt, hogy a gyerekek szót fogadjanak, és ilyen szempontból a testi fenyítésnek is szükségét érzi. A kijelentésből hatalmas botrány lett, sokan felháborodtak, mások pedig ez a felháborodás nem testszett, hiszen Magyarországon belefér, ha egy anya vagy apa néha megüti a gyerekét, Márki-Zay Péter pedig most azt mondta, megbánta, amit mondott.

– Mindenképpen megbántam, természetesen, hiszen azt látom, hogy a testi fenyítés, a kifejezés, amit én használtam, azt nagyon sokan teljesen félreértelmezték, és azt gondolták, hogy én bármilyen fajta gyermekbántalmazást propagálok

– fogalmazott.


Fotó: Kökényesi Gábor

Ettől függetlenül szerinte a törvény túl szigorú, és azt kellene elérni, hogy egy kevésbé szigorú törvényt mindenki szigorúan betartson. –Nem lehet egy túlságosan szigorú törvény, és utána ennek a nem betartása. Nyilván, még egyszer, nem szabad és nem gondolom, hogy helyes lenne, nem is történik meg Magyarországon, hogy mondjuk egy fenékre ütésért kriminalizálnának valakit, de a törvényben most ez van – pendítette meg, hozzáfűzve, hogy az általa szükségesnek tartott testi fenyítés, csak egy bizonyos kor alatt hatásos.

– Úgy gondolom, hogy bizonyos életkor után ez teljesen felesleges és haszontalan. Tehát igazából itt kicsi gyerekekről van szó, meg kell tanulják a rendet, meg kell tanulni a viselkedést, a társadalom együttélés normáit

– mondta. Azzal, egyébként, hogy a testi fenyítés felesleges, a pszichológus is egyetért. Baranya István a Het Naplónak azt mondta, a testi fenyítés nem nevelési eszköz, hanem egyszerűen hatástalan, mert egyszerűen nem éri el a kívánt célt. – Ha a gyerek így szocializálódik, akkor vélhetően amikor ő lesz felnőtt szülő, hasonlóképpen fog viselkedni, és ez tulajdonképpen, ha úgy tetszik apáról fiúra öröklődik. Az teljesen egyértelmű, hogy a gyereknek a jutalmazás és a büntetés az egy nevelési eszköz. De ez nem tettlegesség. Ez egy pedagógiai kategória, de semmiképpen sem lendülhet át abba, hogy egy büntetőjogi kategória legyen – hívta fel a figyelmet a pszichológus. 

Az ATV által ismertetett felmérés szerint a magyarok 35 százaléka inkább vagy teljesen egyetért az állítással, hogy egy-egy pofon belefér a nevelésbe, 63 százaléka viszont inkább vagy egyáltalán nem ért egyet. Magyarországon évente 30 gyerek hal meg családon belüli erőszak vagy elhanyagolás miatt, a veszélyeztetett gyermekek száma pedig 200 ezer körül jár. Minden harmadik családban előfordul bántalmazás, egy bejelentett esetre 25 olyan jut, amely örökre rejtve marad.