Márki-Zay Péter édesapja szerint nem a fiának, hanem ellenfeleinek ment el az esze

2018. február 25., 09:42

Szerző:

Nyilvános bejegyzésben állt ki fiáért, s tette helyre a Márki-Zay Pétert lebolondozó Lázár Jánost a független hódmezővásárhelyi polgármester-jelölt édesapja. Márki-Zay János bejegyzésében tisztázta: „a magyar múltban az ellenfelek igen gyakran a fair play szabályai szerint küzdöttek meg egymással. Mára ez a Fidesz részéről feledésbe merült.

De ha valóban bolondnak tekintik a másik felet, akkor miért rettegnek mégis a két hónapja politizáló fiam indulásától. Egy bolondot talán nem nehéz legyőzni?

Nem kétséges, hogy ez ismét a Fidesz mocskolódó, gyűlöletkampányának a része. A fiam nem készült politikusi szerepvállalásra. Szerzett 5 diplomát egyéb területről. Beszél több nyelvet. Folytatja a családi hagyományokat, mert felmenői mindkét család részéről a közösség szolgálatában, a közösségért cselekvő értelmiségiek voltak kb. 200 évre visszamenőleg. Családjában 3 akadémikus van.

Nem úgy tűnik, hogy ő lenne bolond. Egyre inkább az látszik, hogy ellenfeleinek ment el az esze!” – írta az édesapa, akit bejegyzése alatt sokan a támogatásukról biztosítottak. Arra reagált így, hogy Lázár János pénteken saját honlapján tett közzé egy videót, melynek tanúsága szerint rövid interjút készített a hódmezővásárhelyi polgármester-választáson a Fidesz színeiben induló Hegedűs Zoltánnal, aki kissé megszeppenve ült a miniszter előtt. A Miniszterelnökség vezetője arról faggatta ebben saját jelöltjét, hogy vajon azért nem vitázott-e Márki-Zay Péterrel, mert a függetlenként induló, de minden ellenzéki párt által támogatott ellenjelölt – Lázár szavai szerint – „bolond”, vagy mert nincs miről vitázni, avagy fél tőle.

Vasárnap időközi polgármester-választást tartanak Hódmezővásárhelyen, amit sokan Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter „területének” tekintenek. A független jelölttel szemben a fideszes alpolgármester, valamint egy másik, az MSZP-ből épp indulása okán kizárt szocialista politikus száll versenybe.

A minden korábbinál durvább kampányról itt írtunk bővebben.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.