Márki-Zay Péter: Ha börtönbe csuknánk azokat, akik rácsaptak a gyerekük fenekére, akkor nem lenne elég hely a börtönökben

A Mindenki Magyarországa miniszterelnökjelöltje szerint ő már bizonyította, hogy tud többpárti koalíciót vezetni.

2021. október 12., 20:31

Szerző:

Márki-Zay Péter az Azonnalinak adott interjújában nyilatkozta, hogy neki már van bizonyítéka arra, hogy tud egy sokpárti koalíciót vezetni, mivel Hódmezővásárhelyen is több párttal együtt kell várost vezetnie.

„Hódmezővásárhely teljesen egyben van, nálunk nem bomlott meg az ellenzéki egység: van egy szocialista és egy jobbikos képviselőnk, és van nyolc civil. Továbbra is teljes egységben vezetjük a várost”

– fogalmazott a polgármester. Hozzátette: ha megválasztják, szakértői kormányában „pártpolitikusok is lehetnek szakértői alapon kiválasztva” tisztségviselők.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnökjelöltjének gyermeknevelésről tett megosztó kijelentéseire és az okozott felháborodásra úgy reflektált, hogy 

„ha valaki elítélné és börtönbe csukná azokat az édesanyákat, akik rácsaptak a gyerekük fenekére, akkor nem lenne elég hely a magyar börtönökben. Ha pedig valaki emiatt gondolja azt, hogy maradjon Orbán Viktor, az meg is érdemli.”

Azt is elmondta, hogy Vekerdy Tamás is mellé állt annak idején, így ki lehet jelenteni szerinte, hogy „szó sincs gyermekbántalmazásról”, valamint a kanadai törvényeket is felhozta példának a jelölt.

(Fotó: Dimény András / 168.hu)

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.