Mária nővér álmai
Múlt heti számunkban bemutattuk Mária nővért, Sándor Máriát, aki az egészségügy gyászos helyzete ellen tiltakozva kezdeményezője volt a fekete ruhás mozgalomnak. Fekete pólós nővérek és ápolók százai posztolták fotójukat közösségi oldalukon, így vállalva vele szolidaritást. Tüntettek a Normafánál és tüntetni készülnek a Parlament előtt is.
A 168 Óra egyik régi olvasóját Mária nővér sorsa, szerénysége, bátorsága és emberi karaktere a saját édesanyjára emlékeztette, aki annak idején ugyancsak nővér volt egy kórházban. Olvasónkat a portré kicsit szíven ütötte, és a zárómondatokra külön is figyelt, mert munkatársunk, Pungor András írása így fejeződött be: „Mária lakásában a kolléganők képei mellett két New York-i utcarészlet fotója a falon: egyszer szeretne eljutni oda. Kislánya pianínója, órarendje fölé akasztotta ki a képeket, hogy figyelmeztessék. Soha ne felejtse el egyik álmát se.”
A 168 Óra olvasója régi ismerősünk, tudjuk róla, hogy szívesen támogatja elérhetetlennek tűnő álmok megvalósítását, és most is ezt teszi. Máriának, férjének és kislányának felajánlja, hogy finanszíroz egy hétnapos New York-i utazást, beleértve a repülőjegyeket, a szállodát, és költőpénzről is gondoskodik.
Az adományozó nem kívánja megnevezni magát.
Mária hálásan köszönte a lehetőséget, de azt üzente, hogy másik álmát szeretné előbb megvalósítani. Azt, hogy az egészségügyért felelős államtitkárság tisztességesen rendezze a kórházi ápolók bérezését. Most a Parlament előtti tüntetésre készül. New York – egyelőre – álom marad.
A szerk.