Már senki nem képes hatékonyan képviselni a romákat, több tízezer fiatalt szorítottak ki az iskolapadból
Az, hogy Soros György az elmúlt években lényegében kivonta a pénzét a magyarországi roma jogvédelemből, felmérhetetlen veszteséget okoz az országnak. Mivel egy magánember a saját vagyonát arra és úgy költi, amire és ahogy akarja, ezt a forráskivonást nem lehet számonkérni rajta. Soros talán abból indult ki, hogy alapítványa Magyarországon már több mint harminc éve jelen van, és ha fontos az országnak a romák ügye, akkor lesznek olyan magánszemélyek, cégek, illetve elkötelezett civilszervezetek, akik, illetve amelyek tovább finanszírozzák az általa megkezdett munkát. De nem akadtak ilyen szervezetek. És most nem csak arról van szó, hogy a megkezdett munkát már nem tudják befejezni azok a szakemberek, akik Soros György Nyílt Társadalom Intézetének (OSI) keretében húsz-harminc éve dolgoztak a romák felzárkóztatása és esélyegyenlősége érdekében. A helyzet ennél súlyosabb: 2010 óta ugyanis az Orbán-kormány különböző intézkedései különösen hátrányosan érintik a cigányságot – ezek közé tartozik például a tankötelezettség leszállítása, a szegregáció elszabadulása az egyházi iskolák térnyerésével egy időben, a társadalmi mobilitási utak szándékos elvágása. Az OSI magyarországi kivonulása miatt azonban szinte egyetlen olyan szakember sem maradt, aki valamiképpen – jogi úton, terepmunkával – mérsékelni tudná a káros hatásokat. Nem arról van szó, hogy ne lennének lelkes civilek. Ennek a munkának ugyanakkor az egyik markáns jellemzője az, hogy civil lelkesedésből nem végezhető hatékonyan.
Szomorú mementója annak, hogy az OSI mennyire nem tekinti már fontosnak Magyarországot, az az egész napos konferencia, amelyet a 2003-ban alapított Roma Education Fund (REF, Roma Oktatási Alap – lásd keretes írásunkat) rendezett június végén A romák integrált oktatását akadályozó faktorok kezelése címmel. Miközben a romákat érő súlyos oktatási diszkrimináció az ország egyik legégetőbb gondja, Magyarország ellen például jelenleg is kötelezettségszegési eljárás van folyamatban a faji megkülönböztetés miatt, a REF igazgatója, Nadir Redzepi és Göncz Kinga, a REF kuratóriumának tagja nem túl tartalmas köszöntőjük után sürgős megbeszélésre hivatkozva otthagyták a rendezvényt. De nem csak ők mutattak érdektelenséget: vagy a téma nem mozgatott meg senkit, vagy a szervezéssel voltak gondok, de tény, hogy – e sorok íróján és egy pedagógushallgatón kívül – senki nem jött el a konferenciára. Csak a felkért előadók, illetve a szervező REF munkatársai, önkéntesei ültek a teremben. A konferenciát egy ideig élőben is közvetítették a szervezők – a virtuális térben sem mozgatott meg túl sok érdeklődőt az esemény –, majd a felvételt később eltávolították a REF Facebook-oldaláról. Miután a terem üres volt, Kalányos Zsolt, a REF munkatársa úgy gondolta, egyszerűbb, ha módosít a protokollon, és a konferenciát átalakítja a meghívott előadók közötti lazább beszélgetéssé. Ez jó döntésnek bizonyult, mert a meghívott előadók így vitatkozva, egymásra azonnal reagálva tudtak beszélgetni.
Az egyik felszólaló, Teleki László korábbi államtitkár és MSZP-s országgyűlési képviselő a romák oktatása kapcsán kiemelte azokat az intézkedéseket, amelyek szerinte hátrányosan érintik őket. Úgy véli, az egyik legrosszabb lépés a tankötelezettség 18-ról 16 évre leszállítása volt.
– Ezzel az intézkedéssel hosszú távon befolyásolják a romák helyzetét, legalább nyolcvanezer fiatalt szorítottak ki az elmúlt években az iskolapadból.
Ezeknek a fiataloknak a kétharmada roma. Az aluliskolázott emberek nehezen kapnak munkát, rossz az egészségi állapotuk, és a gyerekeiknek semmi lehetőségük nincs kitörni ebből a helyzetből – mondta. Hozzátette: az emelt szintű érettségi kötelezővé tétele a felsőoktatásba lépéskor szintén a szegényeket sújtó intézkedés. Teleki László rámutatott, hogy évek óta nincs roma közélet, ami szintén hátráltatja a problémák őszinte feltárását.
Az egyik legérdekesebb gondolatot a Rosa Parks Alapítvány munkatársa, Kegye Adél fejtette ki, aki évekig dolgozott ügyvédként az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítványban. Ez a szervezet számos pert vitt sikerre. Legutóbb egy 2008 óta húzódó, a mindenkori oktatási kormányzattal szembeni eljárás végére került pont. A bíróság szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumának felelőssége nem megkerülhető az oktatási szegregáció kialakulásában, továbbá felszólította a minisztériumot, hogy tizenhárom érintett iskola ügyében dolgozzon ki deszegregációs tervet. Kegye Adél elmondta: a jog szükséges eszköz, de a gyakorlat azt mutatja, nem elégséges a szegregáló iskolák további működésének megakadályozásához.
Kaposvár példája kapcsán – ahol szintén elhúzódó, tíz évig tartó pereskedés után mondta ki jogerősen a bíróság, hogy a cigánytelep mellett működő iskola súlyosan diszkriminálja a roma gyerekeket, és megfosztja őket a minőségi oktatástól – vezette le, mennyire összetett ügy az iskolai szegregáció.
Mert mi is történik, ha a bíróság jogerősen mondja ki, hogy törvénysértő módon működik egy iskola, és azt be kell zárni? – tehetjük fel a kérdést. A válasz Kegye Adél szerint: semmi. Elmondta, hogy bár Kaposváron valamennyi érintettet, a kormányt, az önkormányzatot és az állami intézményfenntartót is bírósági ítélet kötelezi a szegregáció felszámolására, ténylegesen semmi nem történt a roma gyerekek minőségi oktatáshoz való egyenlő hozzáférésének biztosítása érdekében.
– Ott van egy hatalmas űr. Sem a romák, sem a nem romák köréből nincs, aki helyben támogatná ezt az ügyet.
A REF-nek például lehetett volna ebben szerepe – fordult kritikusan a konferenciát szervező alapítvány felé, és mivel a REF honlapján elérhető információk szerint a szervezet célja még mindig a romák és nem romák közötti oktatási különbségek csökkentése, a bírálat indokoltnak tűnik.
A beszélgetésbe e ponton bekapcsolódott Gyuris Vivien inkluzív oktatási szakértő, aki két iskolával is dolgozik Kaposváron egy olyan program keretében (In School Project), amelyet az Európa Tanács és Európai Bizottság hívott életre cseh, magyar, román, szlovák és brit közreműködőkkel.
– Kaposváron átrajzolták a körzethatárokat a bírósági ítéletnek megfelelően, de újra elindult a szegregációs folyamat – mondta Gyuris Vivien. Hangsúlyozta, hogy önmagukban ezt a helyzetet sem az iskolák, sem a szülők, sem a civilek nem tudják megoldani, együttműködésre lenne szükség valamennyi érintett szereplő között.
A roma gyerekek oktatását magára vállaló, 1994-ben elindított pécsi Gandhi Gimnáziumot tíz évig vezető Csovcsics Erika – aki szintén a konferencia meghívottjaként volt jelen – elmondta: mentorként tizenegy kaposvári iskolában dolgozott, pontosan ismeri a helyzetet.
– Nemcsak arról van szó, hogy nem fognak össze, hanem arról is, hogy ellenállnak – mondta. Fültanúja volt, amikor a helyi oktatásirányítók olyanokat mondogattak, hogy „nem számít a bírósági döntés”. És ha ezt mondják, akkor az irányadó a helyi oktatási szereplőknek.
Kegye Adél, utalva az In School Projectre, elmondta: nem az Európa Tanács feladata lenne egy magyar kisvárosban a jogerős bírósági ítélet után a törvénysértő helyzetet felszámolni és az ehhez szükséges szakmai munkát elvégezni. Felidézte azt az élményét, hogy a per kapcsán terepmunkát folytattak azon a cigánytelepen, ahonnan a gyerekeket az érintett szegregáló iskolába íratták a szüleik.
– Arra voltam kíváncsi, miért ebbe az iskolába iratkoznak, hiszen időközben módosították a körzethatárokat, és a gyerekek zöme egy másik, integrált intézményhez tartozott. Házról házra jártunk. Mindenhol elmondtuk, hogy azt az alapítványt képviseljük, amely az ügyet generálja. Megdöbbentő volt az eredmény: egy nap alatt közel tíz meghatalmazást kaptam ügyvédként, hogy segítsünk átíratni a gyerekeiket nem szegregáló, körzetes intézménybe, vagy segítsünk más iskolai ügyben! Aztán hazajöttünk, és postafordultával érkezett a szegregáló iskola igazgatójától egy nagy boríték, amelyben benne voltak a korábban adott meghatalmazások: a szülők időközben visszavonták a meghatalmazást. Vagyis: ha egy alapítvány nem képes ott lenni helyben, a családok mellett, akkor hiábavaló minden erőfeszítés.
Kegye Adél azt jelezte, hogy a kaposvári kudarc után már itt van egy újabb: idén a bíróság jogerősen mondta ki tizenhárom iskola esetében, hogy az intézményeket deszegregálni kell. A per lezárult, a bíróság kimondta a minisztérium felelősségét, csakhogy senki nem lesz, aki a végrehajtást számonkérje. Kalányos Zsolt erre reagálva azt mondta: lobbizni fog a REF-en belül azért, hogy az alapítvány ebben a folyamatban részt vegyen.
– Az apartheidoktatás emberi jogi kérdés, ezért kellenek a bírósági perek, de azok nem elegendők. Politikai szándék vagy nagyon erős helyi civil nyomás nélkül nem lehet továbblépni – tette hozzá Kegye Adél.
Lett volna tehát mit megvitatni, ha ezt a konferenciát komolyabban veszi a döntéshozói oldal, például az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amely a politikai szándékért felelős intézmények egyike. A REF-et az Emmi úgy tájékoztatta, azért nem küldenek még egy osztályvezetőt sem, mert a tárca költözködik, és ez akkora logisztikai művelet, hogy képtelenek voltak akár egyetlen ember delegálására is.
Lázár János példája
2003-ban a Romák a növekvő Európában, kihívások a jövőre címmel regionális konferenciát tartottak Budapesten. A részt vevő országok – Bulgária, Horvátország, Cseh Köztársaság, Magyarország, Macedónia, Románia, Szerbia-Montenegró és Szlovákia – arról döntöttek, hogy megalapítják a Roma Évtized Programot, valamint létrehozzák a nemzetközi Roma Oktatási Alapot (REF), amelynek legfőbb célja, hogy a régióban a romák és nem romák között meglévő oktatásbeli különbségeket csökkentse, és elősegítse a romák oktatási rendszerben való integrációját. 2007-ben Lázár János akkori hódmezővásárhelyi polgármester éppen a REF-et hívta segítségül, amikor elhatározta, hogy felszámolja városában az oktatási szegregációt. Még ma is olvasható a város honlapján annak az oktatási integrációs modellnek a leírása, amelyet a REF segítségével hajtottak végre. A program pillére a Hallgatói mentorprogram volt, amely a bezárandó szegregált iskola diákjait segítette a tanulmányi felzárkózásban, a fogadó iskolák közösségeibe való beilleszkedésben. A program egyik kulcseleme volt, hogy a tanárok segítséget kaptak a deszegregáció miatt megnövekedett pedagógiai feladatok elvégzéséhez. A REF évekig állt finanszírozóként a Hallgatói mentorprogram mögött. Az utóbbi időben a REF nem Magyarországra koncentrál, figyelmének és programjainak fókuszában a balkáni országok állnak. A REF a támogatását zömmel még mindig az OSI-tól kapja, a finanszírozott projektek között viszont alig-alig akad magyar ügy. Szimbolikus, hogy 2020 januárjától a REF budapesti székhelyét Belgrádba költöztetik, ami nem független a kormány Soros-ellenes támadásaitól. / Ó.-M. D.
