Már plakátokon feszít Gattyán György pornómilliárdos

Várja, hogy megnyomják a gombot.

2021. december 2., 21:17

Szerző:

Gattyán György milliárdos mozgalmát hirdető plakátok jelentek meg Szombathelyen – írja Facebook-oldalán a DK-s Czeglédy Csaba, aki az ellenzék közös jelöltje lesz a körzetben. A politikus által bemutatott képen a plakát Gattyán György üzletembert ábrázolja, közvetlenül egy kormányzati, oltásnépszerűsítő plakát szomszédságában. A DK-s politikus szerint olyan helyeken is feltűntek, ahol korábban kormányzati hirdetések futottak, írja a 444.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az online pornóval meggazdagodott magyar milliárdos először egy tudásközpont alapítását jelentette be, azonban nem sokkal később már arról lehetett hallani, hogy politikai ambíciói is vannak, és nem kizárt hogy mozgalmából pártot szervez és elindul 2022-es választásokon. Az ellenzék már az első hírek megjelenése után szkeptikusan állt Gattyán megjelenéséhez, Márki-Zay szerint a milliárdos politikai szerepvállalása a Fidesz érdekeit szolgálja. Ezt a percepciót erősítheti, hogy a milliárdos egyik cége 900 millió forintot kapott egy kormányközeli tőkealaptól.