Már nem tudjuk követni: ki nyer az MSZP-ben?

A szerdára kiírt pártszavazás törlését kérte egy határozatban az MSZP kongresszusa a Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalíció Platformtól. A kongresszus végén Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter szószegéssel vádolta emiatt a párt vezető politikusait. Gyurcsányéknak három napja van eldönteni, hogy eleget tesznek-e a kérésnek.

2011. június 20., 06:28

Monstre, közel 12 órás kongresszuson próbálta rendezni a Magyar Szocialista Párt hosszabb ideje tartó belső vitáit. Az esemény végén, szombaton kora este Mesterházy Attila pártelnök sikeresnek minősítette a rendezvényt, ahol a küldöttek 500 perces vitakeretben mondhatták el véleményüket a párt jövőjét érintő ügyekben.

Mesterházy szerint az utóbbi négy évben erre nem volt példa. Szerinte őszinte, egyenes, bár helyenként kemény vita folyt, de meg tudták tartani azokat a normákat, amik egy ilyen vita rendezéséhez szükségesek. A pártelnök elmondta, hogy a kongresszuson végül három határozati javaslatot fogadtak el - írta az

Index.

Ezek között szerepelt a Baja Ferenc és Szekeres Imre által előterjesztett javaslat, amely a Gyurcsány-féle pártszavazási kezdeményezés visszavonását indítványozta. A jelenlévők kétharmada által megszavazott indítvány felkéri a volt kormányfő által vezetett Demokratikus Koalíció Platformot, hogy fontolja meg a hat kérdésben június 22-25 közötte tervezett szavazás visszavonását.

Gyurcsány Ferenc a párt vezetőinek eddigi választási mechanizmusáról és a párt gazdálkodásáról fogalmazott meg kérdéseket, amelyek már az MSZP elnökségén, frakcióján, és a párt országos választmányán is átmentek. Ezekről szavaztatnák meg az MSZP teljes tagságát.

A pártreferendum egyik legfontosabb kérdése a hat közül az, hogy a párt elnökét a jövőben ne a kongresszus, hanem a párt összes tagja szavazhassa meg. Ez egyértelműen Mesterházy Attila jelenlegi elnök ellen irányul. A pártgazdálkodás tisztaságát érintő kérdések pedig mindenki számára nyilvánvaló módon Puch László pártbeli gazdasági pozícióját törnék meg.

Az Index információi szerint a kongresszuson a készülő határozati javaslat ellen Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter szólalt fel. Felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy a párt testületei és a párt vezetése szavát adta arra, hogy megtartják a pártbeli referendumot. A Demokratikus Koalíció ezután abba is hagyta a kezdeményezést támogató aláírásgyűjtést. Molnár Csaba szerint a mostani határozattal a párt vezető politikusai megszegték a korábbi megállapodásokat.Mesterházy a Molnár által megfogalmazott vádakra válaszul kijelentette: ő nem szegett meg egyetlen megállapodást sem.

A pártszavazás elvileg szerdán indul. Így Gyurcsányéknak keddig van idejük arra, hogy eldöntsék, változtatnak-e eddigi álláspontjukon. Ha megtartják a pártszavazást, akkor az alapszabály-módosításokra vonatkozó javaslatokat a párt őszi kongresszusának kell majd kétharmados többséggel szentesítenie.

A kongresszus a második határozatot 96 százalékos támogatással fogadta el. Ez egy politikai nyilatkozat, amely a Fidesz-kormány eddigi politikájáról és távútjairól szól, illetve arról, hogy milyen területeken kell változtatnia a kormánynak a tevékenységén.

A harmadik határozat az MSZP stratégiájára vonatkozó 13 pontos javaslatról szól. Az egység Magyarországért című dokumentum leírja, milyen szövetségben és szervezeti egységben képzeli el az MSZP a jövőjét. A dokumentum nyitott, demokratikus, baloldali néppártként határozza meg az MSZP-t, amely szövetségeket kötne az Orbán-kormány leváltásában érdekelt pártokkal és más szervezetekkel. Ellentmondásos ugyanakkor, hogy a szöveg kilencedik pontja követendő irányként fogalmazza meg a pártszavazásra feltett kérdések tartalmát, amelyet viszont egy másik határozatában a kongresszus éppen hogy visszavonna - írta az Index.

Az MSZP szombati kongresszusa előtt Mesterházy Attila bejelentette, hogy pártja népszavazást kezdeményez a visszamenőleges törvénymódosításokról. A kérdés így szól: "Egyetért-e ön azzal, hogy új jogszabály - az érintettekre nézve pozitív joghatás kivételével - visszamenőlegesen ne legyen alkalmazható?"