Már javában zajlik a bohócforradalom

A rendvédelmi szakszervezetek eddigi legnagyobb demonstrációja, amelyet két érdekképviseleti vezető, Árok Kornél és Kónya Péter magánemberként szervezett, délben kezdődött. A tüntetők elsősorban a korkedvezményes nyugdíjazás eltörlése ellen tüntetnek. A szervezők elmondták: bíznak benne, hogy a demonstráció békés lesz. A rendőrök csak biztosítják a tüntetést, az ORFK ugyanis fokozott közbiztonsági ellenőrzésre hivatkozva berendelt minden rendőrt.

2011. június 16., 17:32

A bohócforradalmárok az Alkotmány utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésében szavazófülkéket állítottak fel, ahol jelképesen vissza lehet vonni a Fidesz-KDNP-re tavaly leadott szavazatokat. A demonstrálók este 9 óra után fáklyákkal átvonulnak a köztársasági elnök hivatalához, a Sándor-palotához, ahol ismertetik a jelképes szavazás eredményét - írta a

hvg.hu.

Délután háromkor - a szervezők közlése szerint mintegy 200 gépkocsi részvételével - autós felvonulás indult a Hősök teréről négy szakszervezet közös szervezésében. A szakszervezetek célja, hogy a fontos társadalmi kérdésekben a kormány tárgyaljon az érdekképviseletekkel. Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) elnöke az MTI-nek a tüntetés előtt elmondta: azért szervezték a megmozdulást, mert az április 9-ei demonstrációnak nem volt hatása a kormányra. Az autós felvonulás részleges forgalomkorlátozással járt Budapesten.

A Hírszerző tudósítója szerint az Alkotmány utcában 15 órakor még csak mintegy 300 tüntető gyűlt össze, közülük meglepően kevesen viseltek bohócmaszkot. A transzparenseiken a következők voltak olvashatók: "Inkább spanyol uborkát, mint magyar narancsot", "20-30 év szolgálat, nulla megbecsülés", "Kik a bohócok? a) a tanárok, b) a rendvédelmiek, c) Orbán Viktor. A tömeg 16 órára többezresre duzzadt.

A szervezők 17 órakor egyesével bemondták a politikusok nevét, akik megszavazták a törvényt, nagy huhogások közepette. A demonstráló tömeg viszonylag békés, a transzparensek is hiányoztak, inkább a bohóckellékek domináltak. Orbán Viktor kormányfő a közelmúltban arra a kérdésre, hogy találkozik-e a Kossuth téren demonstrálókkal, azt felelte: odaküldi a bohócügyi államtitkárát. Innen ered a mai demonstráció tematikája.