Már a vidéki Fidesz-rajongóknak sem tetszik, hogy az egészségügy romokban hever, az unokák pedig elvándorolnak

2018. január 29., 14:46

Szerző:

Bár a Fidesz a kistelepüléseken a legerősebb párt, jelöltjei most furcsa mégis dolgot tapasztalnak. Nem tudnak mit mondani leghűségesebb szavazóiknak, akik leginkább gyerekeik, unokáik elvándorlásától szenvednek. A hvg.hu az elmúlt napokban kormánypárti jelöltekkel beszélt, akiket a központból arra utasítottak, hogy személyes beszélgetések alapján rajzolják meg körzetük problématérképét.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A lap választókerületi elnökökkel folytatott beszélgetéseinek általános tapasztalata, hogy a kampányígéretek között szinte mindenütt az egészségügyi fejlesztések ígérete szerepel vezető helyen. A gyalázatos állapotokra, az intézmények lepusztultságára és a választók emiatti jogos elégedetlenségére a hvg.hu-nak szinte minden megkérdezett panaszkodott, még ha a legtöbben igyekeztek is az eggyel korábbi „elmúltnyolcévre” hárítani a felelősséget.

A második legfontosabb probléma az elvándorlás megállítása. A jelenség a kistelepüléseken okozza a legnagyobb gondot, ugyanakkor ott a legnehezebb kitalálni és elmagyarázni azt is, ahogy egy dél-alföldi körzet jelöltje fogalmazott:

„Hogyan tudnám visszahozni a gyerekét, unokáját, hogy ne külföldön, hanem itthon dolgozzon?”.

A kampány egyik legnagyobb nehézségeként több körzetben is arra panaszkodtak a megkérdezett jelöltek, hogy nem látszik az ellenfél: az MSZP, a DK, az Együtt, és adott esetben az LMP, illetve a Momentum egyezkedése az esetleges visszalépésekről még nem zárult le, így jó pár helyen nem lehet még pontosan tudni, hogy ki lesz végül a kormánypárti jelölt kihívója, és a Jobbik sem tette még közzé egyéni indulói listáját. Így a kampány kötelező elemének,

az ellenfél hiteltelenítésének (lejáratásának) még neki sem tudtak kezdeni.

 

 

 

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.