Majtényi: Elölről kellene kezdeni

– Megalapította az Igazmondó Alapítványt, amelynek célja a korrupció elleni harc. Miért kell újabb szervezet, amikor a K-Monitor, a Transparency International, az Átlátszó.hu már jó ideje végzi ezt a munkát?

– A korrupció az ország egyik rákfenéje, szétrágta a magyar politikai osztály erkölcseit és elhozta nekünk a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, amely intézményesítette a visszaéléseket. Morálisan indokoltnak érzek minden korrupcióellenes fellépést támogatni. A nevemet is ezért adom ehhez az újszerű kezdeményezéshez, amely nemcsak Budapestre koncentráló hálózatot hozna létre, hanem szakmai, morális segítséget szeretne adni a helyi ügyek feltárásához.

– Vajon a korrupcióellenes szervezetek képesek-e valódi nyomásgyakorlásra, elérik-e, hogy politikai, büntetőjogi következménye legyen a feltárt ügyeknek?

– Az intézetünk által szervezett március 14-i, Legyen köztársaság! fesztivál egyik kerekasztal-beszélgetése éppen erről szól majd: az alkotmányos fordulat után lehet-e a korrupciós ügyekre helyes és hatékony jogi és erkölcsi válaszokat adni? Nem lenne ellenemre, ha egyesek elnyernék a büntetésüket, noha nincs garancia arra, hogy a nagy vagyonokat az erény működtesse, például méltányos adórendszerrel, elfogulatlan intézményekkel vissza lehet szorítani a korrupciót. Azaz olyan alkotmányos, jogi környezetet kellene létrehozni, amelyben a magánvagyonok a közjót is segítik.

– És addig mi lesz?

– Juhász Péter és a veszprémi Kész Zoltán tevékenysége is bizonyítja, hogy befolyás, hatalom, pénz és média nélkül is el lehet jutni az emberekhez.

– Ön többször kiállt a rendszerkritikus ellenzéki magatartás mellett. Úgy tartja, hogy a korrupció elleni fellépés is ennek egyik formája. Kész Zoltán nem simult bele az orbáni rendszerbe, és győzött. Ez a helyes út?

– Tóbiás József pártelnök és frakcióvezető például aligha tudja megindokolni, miért segített Orbánon, amikor a miniszterelnök a parlamenti látszategyeztetéssel éppen a Fidesz belső harcairól akarta elterelni a figyelmet. A tavalyi elvesztett választásokon az ellenzék nagyjából minden stratégiai és taktikai kérdésben rosszul döntött. Kockázatkereső kampányokat kellett volna folytatniuk, de nem ezt tették. El kellene talán dönteniük, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében vagy azon kívül akarnak-e politizálni. A budapesti önkormányzati választást például bojkottálni kellett volna, de túl vonzó volt a Fidesz ajánlata. A NER asztaláról leesett morzsákat fel lehet szedegetni, de ebből alkotmányos demokrácia nem lesz. Amikor a kormánypárti politikusok a bankárokat kárhoztatják, rezsicsökkentésről beszélnek vagy a menekültekről szóló parlamenti vitában már-már középkori babonákat emlegetnek, az ellenzéknek nem kellene ezekre rálicitálni, vagy ahogy Miskolcon történt csúfos eredménytelenséggel, még a rasszizmusversenyben is indulni.

– Mert úgy vélik ők is, hogy kifizetődő az ösztönökre hatni.

– Az ellenzék szerint a magyar népet a szabadság, az alkotmány ügye nem érdekli. De ezt még senki nem igazolta. Talán az ellenzéki politikusokat nem foglalkoztatja ez. Azt is mondják, hogy a korrupcióra sem figyelnek fel az emberek. Látjuk, ez sincs így.

– Mert az alkotmányossággal szemben a korrupció emlegetése is az ösztönökre hat, az emberi irigységre.

– Van ebben igazság. Akár antikapitalista érzület is lehet mögötte, a gazdagokkal szembeni általános ellenszenv. De csak az alkotmányos állam szabadíthat meg a hazánkat szétmállasztó korrupciótól.

– De hogyan tudná meggyőzni a borsodi, szabolcsi szegény embereket arról, ha újra visszatér a harmadik köztársaság, akkor nekik is jobb lesz?

– Már mindent kipróbáltunk, és csak nem lett jobb. A ’89-es jogállami forradalom kétarcú volt: egyrészt az alkotmányos rendszerét világszerte ünnepelték, hivatkozási alap lett, ugyanakkor végzetét züllöttsége hozta el. Ez lényegében bele volt kódolva a rendszerváltás ellentmondásosságába: a régi elit átmentett gazdasági hatalmában, amivel ötleteket adott a Fidesznek is. Az értékes alkotmányos kulisszák mögött szabad rablás is zajlott. Ezután a magyar társadalom kapott egy újabb ajánlatot. Azt mondta a Fidesz: ha az intézmények uralma nem vált be, személyesítsük hát meg a hatalmat. Kiderült, ez sokkal rosszabb. Nő az egzisztenciális félelem, a nyomor, az emberek halkan beszélnek, nehogy meghallja valaki, nem úgy viselkednek, mint a szabad polgárok. Most egy olyan alkotmányos államra lenne szükség, amely a ’89-es eszményeket morálisan is kiteljesíti, amelyben az intézmények működését az erény, a honpolgári értékek, a szolidaritás mozgatja. Ezt még nem próbáltuk ki.

– De emellett van még egy, sokkal radikálisabb ajánlat is a társadalom számára.

– Igen, egy etnocentrikus, nyíltan rasszista, a neonáci gondolathoz közeli ajánlat. De mutassanak nekem egy példát arra, hogy Magyarország történetében a szélsőjobb bármely társadalmi csoportnak valaha hosszabb távon jót tett volna. A zsidók értékeinek prédálása egyeseknek hozott ugyan kicsi jólétet, azonnali morális katasztrófába, majd rövidesen fizikai összeomlásba sodorta az országot. Európa közepén csak egy szabad állam tud a polgárainak jólétet biztosítani. A liberális demokrácia hívei éppen ezért tehetnek a társadalomnak vonzó ajánlatot, de nem biztos, hogy a lejárt szavatosságú pártokkal és politikusokkal.

– Az ellenzék nem saját jogon került most egy kicsit jobb helyzetbe, hanem mert a jobboldali médiatérben háború tört ki.

– Simicska Lajosnak és embereinek fogalmuk sincs arról, mi az a sajtószabadság. A nyilvánosság és a politizáló társadalom oly mértékben széttöredezett, hogy tárgyilagosságot elvárni sajtótól, állami intézményektől lassan már nem is lehet, mert szinte mindenki elsodródott. Újra kell alapítani a nyilvánosság tereit, a köztársaság intézményeit. Elölről kellene kezdeni sok mindent.

– Mégis kikkel?

– Mindig ellene voltam a nemzedéki gondolkodásnak, mert már kamaszként is jól láttam a romlatlannak mondott fiatalokban a későbbi megcsontosodottakat, az öregedő karrieristákat. Most mégis azt mondom: új arcok kellenek. A Legyen köztársaság! fesztivált az Új Gödör Klubban újból megtartjuk. A mostani fellépők között biztosan, a közönségben pedig talán még több lesz a fiatal. Nemzedékváltás is kell, mert a társadalmi krízis valójában olyan erővé is változhat, amely felemeli a tehetséges embereket. Pártok nélkül biztosan nem fog menni, mert persze végül választást kell nyerni. Ugyanakkor megszűnt a négyéves ciklus szervező elve, ráadásul a politikai döntések már amúgy sem a parlamentben születnek. Az a politikai erő, amely a 2018-as választásokra koncentrál, tragikusan téved. A holnapra kell gondolni, most épp március 15-re.